Ezt a telefonszámot 7718 alkalommal keresték. Olvassa el mások hozzászólásait, hogy megtudja kihez tartozik ez a telefonszám. Ha esetleg Ön is kapott hívást erról a telefonszámról, és megtudta kihez tartozik a szám, segítse a többi látogatót egy hozzászólással.
Hívott a szám,de spemet jelentettek,úgyhogy nem vettem fel !
Hangos csengés, valami régi slágerzene szólt, de mielőtt felvehettem volna megszakadt a vonal. Az érdekes az, hogy olyan mobilszámomon hívtak amit nem használok és csak hárman ismernek.
5 perce keresett egy hölgy ezen a telefonszámon, a Medián Közvéleménykutató Intézettől. Budapesti lakosok körében szeretett volna felmérést végezni, már nem emlékszem pontosan milyen témában. A kezdő monológ után, szépen megkértem, hogy mivel 18 éven aluli vagyok kérem töröljék a számomat az adatbázisukból. Ezek után undorító stílusban, egyre erősebb hangnemben számon kért, hogy mégis akkor hogy van ,,telefonkártyám”. Mondtam hogy tökmindegy, töröljék, de csak folytatta egyre csúnyábban. Rátettem a telefont.
Közvélemény kutatást akart vègezni, a hölgy, amikot jeleztem neki, hogy kisbaba mellett nem alkalmas, kioktatott hogy az ő lányának is van kisbabája, és baba mellett igenis lehet ilyenre válaszolni, majd ràmcsapta a telefont... embersègből jeles...
Egy hölgy hívott ezen a számon, azt mondta, hogy a Medián Közvéleménykutató Intézettől hív. Kedvesen kérdezett és végig hallgatta felháborodásomat a mostani politikai, egészségügyi, anyagi és egyéb élethelyzetről elmondott véleményemet és nagyon köszönte, hogy vállaltam a válaszadásokat.
pár másodperc csend után bontotta a vonalat.
Egy hölgy hívott ezen a számon, azt mondta, hogy a Medián Közvéleménykutató Intézettől. Rendkívül segítőkész, intelligens stílusban kérdezett és nagyon köszönte, hogy vállaltam a válaszadásokat.
Kedves idősebb hölgy, közvéleménykutatás céljából (Iránytű Intézet). Pártokhoz való hozzáállásomat, szavazási szokásaimat, életminőségem javulását vagy romlását kutatta, erősen az "új" Jobbikról (a már Jakab Péter nélküli) való véleményem érdekelte.
Közvélemény kutatással kapcsolatban hívott egy kedves, udvarias idős úr, 10 percet vett igénybe. (mennyire vagy boldog, elégedett vagy-e a körülményekkel, életeddel, ünnepled-e a karácsonyt, készülődsz-e, többet, vagy kevesebbet költesz idén, mi a véleményed a kormány munkájáról stb.)
Harisnyát akartak rámsózni.
Mi az a telefonszám-hamisítás? Tájékozódjon itt.