Ezt a telefonszámot 115210 alkalommal keresték. Olvassa el mások hozzászólásait, hogy megtudja kihez tartozik ez a telefonszám. Ha esetleg Ön is kapott hívást erról a telefonszámról, és megtudta kihez tartozik a szám, segítse a többi látogatót egy hozzászólással.
Tegnap késő délután telefonáltak erről a telefonszámról négyszer is. Tudakozónál megérdeklődtem,de sajnos ott titkosítva van,ebből adódóan nem tudtak segíteni,hogy kié lehet a szám. Tud valaki segíteni nekem? Hommerszné Zsuzsa
Kiírta a telefon hogy potenciális csalás. Többször próbálkozott. Ne vegyétek fel és töröljétek a számot!
Kamu, adathalászat. Vigyázzatok vele!
telefon spam-nek jelölte nem szólt bele senki
Hívott a telefon spamnek írta ki. A tudakozóban nincs név hozzárendelve
Most hívott 10 perce, felvettem, nem szól bele senki, megszakad, nem fogadottat jelez..
12.38-kor hívtak. felvettem, nem szól bele, majd fél pillanattal az után, hogy letettem, nem fogadott hívást jelez a telefon. Nem hívom vissza.
A telefonom feltételezett spamhívónak jelölte. Nem vettem fel.
15:32 kor hivott ez a szám,miután felvettem kicsengett.azonnal leraktam és spambe raktam
Spamnak jelzi a telefon , a héten 3. Hívott, felvettem valami 20 perces felmérés lett volna valamilyen kitalált klíma változás témáról , mondtam hogy nem érdekel és le tettem.
Ha felveszed, akkor kicsöng, tehát olyan, mintha te hívnád, neked fog pénzbe kerülni. Úgyhogy én le is tettem azonnal.
Felvettem, de nem szólt bele a hívó. Másodszor és a további hívásoknál már nem vettem fel.
Engem is hivogatnak erről a számról, nekem sajnos nem jelzi ki a spam hívást,
Ma 18:21-kor hívtak. Automatikusan spamnak jelölte a telefon és automatikusan elutasította a telefon!
Közvéleménykutatás miatt hívtak, környezetvédelem, civil szervezetek támogatása és politikai hovatartozás lett volna a téma. Egy ponton nagyon kellemetlenek lettek a kérdések így megszakítottam a válaszadást.
Felvettem de utána ugyanúgy kicsöngött, mármint olyan volt mint ha én hívnék valakit és arra várok, hogy felvegye.
18:18--kor hívott, nem vettem fel, ilyenkor semmi hivatalos nincs
Ma 17:40-kor hívtak. Automatikusan spamnak jelölte a telefon. Felvettem, mert másra figyeltem, de nem szóltak bele. Le is tettem.
Ma 12:22-kor hívtak erről a számról, felvettem, nem szólt bele senki. A telefonom automatikusan spam hívásként kezelte.
Ma 14:20-kor hívott, de a telefonom automatikusan spam-ba tette.
Kedd óta hívogatnak erről a számról és nem szólnak bele.
Nem rég 15:30 körül hívtak, ki nyomtam de ahogy látom jól is tettem!
Két hete folyamatosan hívnak erről a számról. Első hívást szinte mindig azonnal felvettem, de nem szólt bele soha senki, kb 10 mp után megelégeltem és letettem. Majd azonnal újra hívott, de ki is nyomta.
Kétszer hívott egymás után, először kb 10 mp hallózás és csend után kinyomtam, másodjára is felvettem, 2-3 mp után bontották a vonalat. Letiltottam a számot.
Ma hívtal erről a számról. Miután már többször is kerestek a napokban, és volt időm, felvettem. Beleegyeztem a klímaváltozásról szóló közvélemény-kutatásba. A tájékoztatóban elhangzott, hogy nem vagyok köteles minden kérdésre válaszolni. A születési idő megkérdezése után rögtön az irányítószám lett volna a kérdés. Nem válaszoltam. Közölte a nő, hogy akkor nem tudja foytatni akkor. Hát akkor ennyi. Nem tudták meg rólam, hogy milyen politikai beállítottságú vagyok, mert láttam, hogy erre megy ki a játék. Ja, és vmi SZFR Kft a megbízó, akik a cégjegyzék szerint kényszertörlés alatt állnak.
Napok óta hívogat felveszem nem szól bele senki megszakad és azonnal újra hív de akkor se szól bele senki. Most már egyből kinyomom.
Olyan, mintha arra utaznának, hogy rájuk csapja a dolgozó, rohanó ember. Szóltak, h 20 perces kérdőív lenne környezetvédelemről és fenntartható fejlődésről, jöhet? Mondtam persze! Hallhatóan meglepődtek. 20 percnyi értelmesnek tűnő kérdések után kibújt a szög a zsákból, rákérdeztek, hogy egy hetes skálán helyezzem el magam politikailag ahol 1-hez közel bal, 7-hez közel jobb. Mondtam, akkor 5. De az a konzervatív!!! Emelte fel a hangját a hölgy. Mondjuk az 5-ös a legkevésbé konzervatív...vigasztalta magát. Mondom akkor legyen inkább a 6-os! Csend...majd felsorolta az ellenzéki pártokat, h kire szavaznék ha vasárnap választások lennének...akkor nekem lett magasabb a hangom, majdnem felnevettem...ezek közül semelyikre! Mondtam. Úgyhogy akinek van türelme csak hajrá, mert kb azt akarják kihozni az egészből, hogy a magyarok többségét nem érdekli a környezetvédelem és az újrahasznosítás. Pedig a környezetemből pozitívan tapasztalom, hogy ez nem így van!
Közvélemény kutatás...
2023.11.28án hívott, nem vettem fel neki, de ezek után sem fogom
Múlt hét óta ,naponta többször hívnak erről. Sajnos kétszer belefutotam, felvettem, de nem szól bele senki, majd pittyegő jelzést ad, ekkor letettem. Mostmár egyáltalán nem veszem fel, de roppant idegesítő, hogy naponta többször hívnak erről a számról!
Valamilyen közvéleménykutatás volt. De a 3 mondatból amit elmotyogott a csaj kb annyit értettem hogy klímaváltozás, meg hogy alkalmas időpontban hívott-e. Mondtam neki hogy ne haragudjon de egy szót sem értettem abból amit mond, erre letette…
Most hívott 16:29kor, felvettem, nem szólt bele senki, majd 3 mp után a hívó bontotta a vonalat. Rendkívül értelmes....
Először felvettem, nem szólt bele senki, kinyomtam. Újra hívott, akkor elutasítottam rögtön a hívást.
Spamnek írja ki, magyar szám, felvettem. Valamilyen kft-től hívtak, klíma kérdéseket szeretett volna feltenni (közvéleménykutatás). Kérdeztem mennyi ideig tart, kb. 20 perc. Megköszöntem, elbúcsúztam, letettem. Normális volt, nem volt erőszakos.
Most hívtak erről a számról sajnos automatikusan felvettem, de abban a percben úgy működött mintha én hívtam volna gyorsan letettem még a telefonomat is kikapcsoltam..
SPAM
Litiltottam de jelzi hogy blokkolt szám.
Nem jelent meg a hívólistán, de az üzenetközpont értesített a fel nem vett hívásról. Tiltottam. Az üzenetközvetítő az utóbbi időben gyakran értesít olyan fel nem vett hívásokról, amelyek nem is érkeztek meg. Ez is furcsa.
Letiktottan már vagy 1 éve de még mindig hivogat (jelzi hogy blokkolt szám hívott)
Spam hívás oké nem veszem fel, de akkor kié ez a szám? Minden délután ugyanabban az időben hívogat. Letiltottam.
Az imént (2023.11.21. 13 óra 33 perc) hívott. Valamilyen emeser (?) kft-től hívott, és környezetvédelmi kérdésben akart felmérést készíteni. Én annyit kérdeztem hány perces, mire a válasz, köszönöm, viszont hallásra, és letette. Pedig kellemes hangja volt a hölgynek. :)
Most hivott ez a szám a telefonom spamnak jelölte, megprobalkoztam vele hogy felvegyem, ahogy felvettem azonnal átkapcsolt es mintha én hivtam volna hívásba kezdett ! Azonnal kinyomtam. Óvatosan vele
Pár perce hívtak erről a számról, teljesen más hangon csöngött ki, mint ami a hívásokhoz be van állítva, nem vettem fel.
Engem is hívott spam jelent meg a képernyőn felvettem de nem szólt bele senki letettem, tiltom
Többször is hívott, mikor végre felvettem, senki sem szólt bele. Letiltottam.
Spamként jelölt telefonszám! Fél sem vettem!????
Letiltotta a telefonom, nem engedte a hívásfogadást.
Engem 6-szor próbált elérni ma, de blokkolt hívásként jelent meg. Amúgy is a telefonom az ismeretlen számokat illetve a telefon névjegyzékében nem szereplő számokat blokkolja.
Már 2x hívott, nem szól bele senki. Tiltottam.
Engem is próbált hívni többször is, tiltottam ;)
Felhívtak, nem szóltak bele, letették
Tegnap hívott, akkor szerencsére nem hallottam . Ma is hívott, felvettem, csak lihegést hallottam, senki nem szólt bele. Olcsó játék hülye gyerekeknek.????
A hívást nem hallottam, előfordult, hogy csak egy pillanatra csönget, mire felvenném, abbahagyja. Már korábban spamnek jelöltem, igy azt írta ki a telefon Sosem veszem fel az ismeretlen számokat, mert tudom, hogy nincs velük dolgom. Mindenki nevesítve van a névjegyzékemben.
Klímaváltozásról végeznek közvélemény kutatást
2023.11.16. Kétszer is hívott, senki nem szól bele. 6 mp után, szétkapcsol.
Ma hívtak erről a számról. Felvettem, de senki nem szólt bele. Nagy valószínűséggel spam hívás.
Engem is felhivtak errol a telefonszamrol se nem szolt bele senki.
Tegnap is ma is hívtak erről a számról. Telefon spam hívást ír ki. Nem vettem fel. Azt hiszem tiltom.
Többször hívott ma(2023.11.15), nem szóltak bele....kapott egy tiltást!
Engem is hívott, spam-nek jelezte a telefon nem vettem fel és ez 2023.11.15 12:14 kor történt.
Engem is hivitt ez a szam de a telefon spannak jelete csalás.
Engem ma hívott 2023.11.14. Nem reagáltam rá. De koszi az infót .
Felvétel után kicsöngés hang hallatszik, vélhetőleg ilyenkor kapcsol a kezelőhöz. A nő elmondása alapján közvéleménykutatást kíván végezni. Arra a kérdésemre, hogy honnan van a számom, csak annyit mondott, hogy számítógép sorsolja ki, de erről tovább ne is kérdezzem, mert nem ért a számítógépekhez.
A számot felvéve senki nem szólalt meg, csak néma csend 6 mp-en keresztül.
Már kétszer hívtak erről a számról de nem szolt bele senki mikor felvettem. 2023.11.13.
Engem is hívott Nem vagyok yetteles. Tiltsátok!
Felveszed és tovább csörög. Ha vissza hívod, gépi hang: “call centerünk nem tudja fogadni hívását”.
Engem ma delutan hivtak, pont kezembe volt a telefon, igy elso csorgetes utan felvettem. Csend volt
Rövid ideig csöngött, a készülék kiírta, hogy valószínűleg spam, ezért nem vettem fel. 11 óra után történt délelőtt.
A mai napon hívott fel egy női hang, gyorsan elhadarta a cég nevét, ahonnan hívott (igaz, én sem kérdeztem vissza); majd közölte, hogy energiahatékonyság (azt hiszem) és fenntarthatóság témájában közvéleménykutatás miatt keres, és hogy válaszolnék-e pár kérdésre, mire rávágtam a nemleges válaszom, amivel hallhatóan nemigen tudott mit kezdeni és letettem. Az egész hívás fura volt, emiatt kerestem rá a számra, látom, tegnap még más volt a téma. :D
Yettel telefonálási szokások kapcsán akart 5-6 kérdést feltenni. Ismertette a szokásos jogi dumát, hogy rögzítjük a beszélgetést és blabla. Megkérdezte folytathatjuk a beszélgetést. Mondtam neki, hogy folytathatjuk. Erre ő közölte, hogy ez a szolgáltatás nem elérhető jelenleg és megszakadt a vonal. Soha ne válaszoljon senki igennel vagy nemmel, mert félő, hogy kamu szerződéskötéshez, amit szóban egyeztetnek bevághatják válasznak és utána elmaradásra hivatkozva költségek elmaradás címen zaklathatnak. De lehet tévedek.
Yettel telefonálási szokások kapcsán akart 5-6 kérdést feltenni. Ismertette a szokásos jogi dumát, hogy rögzítjük a beszélgetést és blabla. Megkérdezte folytathatjuk a beszélgetést. Mondtam neki, hogy folytathatjuk. Erre ő közölte, hogy ez a szolgáltatás nem elérhető jelenleg és megszakadt a vonal. Soha ne válaszoljon senki igennel vagy nemmel, mert félő, hogy kamu szerződéskötéshez, amit szóban egyeztetnek bevághatják válasznak és utána elmaradásra hivatkozva költségek elmaradás címen zaklathatnak. De lehet tévedek.
Yettel telefonálási szokások kapcsán akart 5-6 kérdést feltenni. Ismertette a szokásos jogi dumát, hogy rögzítjük a beszélgetést és blabla. Megkérdezte folytathatjuk a beszélgetést. Mondtam neki, hogy folytathatjuk. Erre ő közölte, hogy ez a szolgáltatás nem elérhető jelenleg és megszakadt a vonal. Soha ne válaszoljon senki igennel vagy nemmel, mert félő, hogy kamu szerződéskötéshez, amit szóban egyeztetnek bevághatják válasznak és utána elmaradásra hivatkozva költségek elmaradás címen zaklathatnak. De lehet tévedek.
Csalás én véletlenül felvettem és tovabbra is kicsöngött azonnal tiltani kell /blokkolni ... rendőrsegen bejelentést tenni !!!!
Ma du. hívott- régi, jól bevált szokásom, hogy idegen számot nem veszek fel, ha ugyanis fontos neki, akkor ír majd sms-t, vagy bármi más utat talál, és ezt ajánlom annak is, akit ma hívott, és írta, hogy mi lett volna, ha a gyermeke keresi. A családtagok, stb. számai el vannak mentve, ismeretlen számot ma már több mint kockázat felvenni.
az ilyeneket zaklatóként fel kellene jelenteni és büntetni kellene. Engem is hívtak, mikor felveszed kicseng, aztán semmi. Mi van ha a gyerekem hívna közben, mert bajban van????
A telefonba senki sem szólt bele.
Felhivott, de senki nem szólt bele. Tiltottam. ;
hukol kft-tol kerestek spam kapcsan
Ma reggel és most délután is hívott, de bontódott a vonal mindkétszer, amikor felvette,
Céges vonalas telefonon hívtak, energetikai témában döntéshozó személyt kerestek. Megkérdeztem mi lenne a hívásuk konkrét témája, mire elmondta ugyanazt a bevezető szöveget újra ezért elköszöntem tőle.
felvette, majd azt hallottam, mintha én hívtam volna és csöngött volna még a másik félnél, majd a vonal bontásra került.
Fölhívott fiatalos hangú hölgy, BNC? nevet mondott, onnan hívott. Kértem tájékoztasson milyen nevű cég áll a rövidítés mögötti. Nem tudom - mondta és elköszönt.
Felettem, kicsengett, mintha én hívtam volna, majd megszakadt a vonal.
Bankolási szokásokról szeretett volna felmérést kb. 10 perces időtartamban.
Hívott, felvettem, de nem szólt bele senki. Csak tárcsázó hangot adott. Nem hívom vissza, ha akar valamit keres ismét és legalább beleszól...
Mai nap hívott, sípolt majd elkezdett tárcsázó hangot adni.
Hat mich schon 3x angerufen aber Senki nem szol bele.
Senki nem szol bele
engem hivott nemszol bele
Felvettem nem szólt bele senki!
Raiffeisen nevében piackutatás. Elköszöntem, tiltottam.
Engem is hívott, kétszer. Nem vettem fel, mert amúgy sem veszek fel ismeretlen számot. Tiltólistára tettem.
Yettel ügyintézi, nem értem rá, letettem.
Automatikusan a blokkolt üzenetekbe került. Rá szoktam keresni ilyenkor a számra, mert a spamvédelem elég erős a telefonomon, de látom nem tévedett a program...
spamba teszi a telefonom,többször hivott,egy próbálkozás lehet adatok megszerzésére.
illedelmes hölgy hívott, társadalomkutatást szeretett volna. mondtam, hogy nem veszek részt benne, megköszönte, elköszönt.
Nálunk sem szólt bele senki. Tiltás.
2 alkalommal hívtak, felvettem és senki sem szólt bele. Úgy döntöttm, letiltom.
közvélemény kutató buiorobot volt. ha nem válaszolsz neki te is mint egy robot az 1-től 5-ig terjedő skálán akkor ideges lesz mert őt figyelik ám és ezért te nem válaszolhatsz saját szavaiddal a nyakatekert kérdésekre.
2x hívott, egyszer sem szólt bele, valószínüleg adathalászat mert bemutatkozásom után egyből letette a telefont. Tiltsátok.
Köszönjük ennek az oldalnak a működtetését! Kár, hogy néhány hozzászóló kihasználja politikai véleményének megjelenítésére. Engem is hívott, egyszer fölvettem és mély csend következett. Azóta nem veszem föl, s most, hogy olvastam itt a hozzászólásokat le fogom tiltani.
Adatbiztonsággal kapcsolatban akart kérdezni, én kinyomtam és ment a tiltás. Így már adatbiztonság részemről.
2x hívott. egyszer se szólt bele senki
Hívogatnak, de senki nem szól bele. Tiltottam.
Piackutatás. Elektronikai eszközök használata.
Mindenféle felméréseket végeznek, de hiába raktam fekete listára, nem adja fel, rendszeresen hívogat (jelzi a telefon a blokkolt hívást).
Felvettem és utazási szokásokkal kapcsolatos felmérést szeretett volna végezni. Udvariasan közöltem vele, hogy én munkaidőben vagyok és ügyfeleim vannak, nem érek rá erre Anélkül hogy befejezhettem volna a mondatot, rám nyomta a telefont.
Egy minimálisan ismert, kvázi noname közvéleménykutató cég. Tőlem politikai jellegű kérdéseket kérdeztek. Ha árnyaltabban és kifinomultabban is ahhoz képest, amit a sorosozó választások alatti "közvélemyénkutatásokról" hallani lehetett, de éreztem politikai elfogultságot és politikai befolyásolási szándékot a kérdések mögött.
Azért lesz olyan mikor válaszol valaki egy ilyen hívásra mintha az hívta volna aki fogadta a hívást, mert ezeket autómata tárcsázza egy adatbázisból és a leggyorsabban reagálót kapcsolja be az ügyintézőhöz. A többit amit közben csörget meg nem tudja már kapcsolni ha épp fogadják a hívást ezért bontja a vonalat, vagy várakozóra tesz mintha mi hívnánk. Egyértelmű spam az ilyen... megy is blokkolásra.
felmérést végeztek alkoholfogyasztással kapcsolatban
Felvettem és úgy csörgött, mintha én hívtam volna
2022. áprilisában hívott először, akkor blokkoltam. Azóta most idén 23-ban újra kezdte, február óta. Egy nap van, hogy 4x is hív és akár este is. A telefonom "spam"-ként azonotította.
Junius 15-én kezdte, de nem adja fel és naponta 5x hív. Visszahívni nem lehet…
Ma hivott, de szerencsére az elképzelhető legrosszabbkor :-) (mozgásban és jó erős napfényben)
06.20-án hívott, felvettem, de olyan volt, mintha én hívtam volna, azonnal letettem.
23.06.13.-án hívott,felvettem,de kinyomta.Azóta nem hívott.
Felvettem és csak felmérést végeztek a biztosításokkal kapcsolatban. Elégedett vagyok-e a jelenlegi biztosítóimmal, váltanék-e stb. stb. Mondjuk nem fogta rövidre a kérdező kisasszony.
Egy újabb blokkolt szám lett a telefonomban.
Zaklatott tobb napon at
Vagy negy napig hivogatott aztan blokkoltam, nem erdekel mit akar ????
Felvettem és úgy csörgött, mintha én hívtam volna, szóval letettem
Felhívott, nem tudtam felvenni, visszahívtam, azt mondta, ez a szám nem fogad hívást,
Felvettem és úgy csörgött, mintha én hívtam volna, szóval letettem
A telefonom kiirta hogy valószínű spam
Felvettem és úgy csörgött, mintha én hívtam volna, szóval letettem
Hívó : Jónapot XY vagyok! Segitené a munkánkat egy közvélemény kutatás telefonos kitöltésével ? Én: Nem ! ........Ennyi !
Csatlakozom az előttem szólókhoz, felvettem és úgy búgott mintha én hívtam volna így hát gyorsan letettem.
Felhívott, nem tudtam felvenni, visszahívtam, azt mondta, ez a szám nem fogad hívást,
Közvéleménykutatás. Gyorsan helyezzük spambe
Közvéleménykutatás. Miután kiderült a kutató-kérdező számára, hogy nem vagyok elvetemült jobboldali és szerintem rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon, akkor már nem akarta hallani a véleményemet:-)))
Eleve nem veszek fel gyanús, ismeretlen számokat, a mobilom is okos, kiírta, hogy valószínűleg spam – elutasítottam.
Àllítólagos közvélemény kutató cég, amikor megkérdeztem h milyen jogon hasznàlja a szàmomat erre a célra, csak szó nélkül ràmdobta a telefont. Senki ne vegye fel.
Nálam ugyanaz történt, mint a 2023.05.12-i Hozzászólóval. Céges mobilomon kerestek, felvettem,majd kicsöngött mintha én hívtam volna és megszakadt....
1) Magántelefonszám kiírással tegnap hívtak erről a számról. Nem vettem fel. - Spam. - Mivel évente egyeztetni kell a feltöltős számokat, arra gondoltam, hogy ha véletlenszerűen is, de az élő számokat hívogatják. - Kb. 2 hete a másik mobilomon is hívogattak, egyszer fel is vettem, de néma csend volt. Utána már fel sem vettem.
Felvettem, csörgött mintha én hivtam volna és megszakadt.
Közvélemény kutatás régiók szerint
A mobil számom (is) titkos. Nem használom, csak akkor, ha az OTP oldalra történő belépéshez szükséges SMS-t kell fogadnom. Bekapcsoltam, és egy SMS érkezett egy nem fogadott hívásról. A vonalasról visszahívtam, mert az nekem ingyen van, és a „Call centerünk ezen a számon nem tud hívásokat fogadni" gépi választ kaptam. Ha Ők ilyenek, akkor le vannak ...va!).
Egy hölgy keresett, 10 perces közvélemény kutatásra szeretnének felkérni. Természetesen nem volt a válaszom. Megkértem, hogy legyen szíves töröljön az adatbázisukból, mert nem járultam hozzá semmilyen formában az adataim tárolásához. Az volt a válasza, hogy nem tud törölni, mert véletlenszerű számokat tárcsáznak. Tiltás!
közvélemény kutatásnak álcázott fideszes propaganda. egy helyről tudhatják a számom és az az oltásra jelentkezés...
FFK cég közvéleménykutatás,közélet,politika témában,így kezdte,hozzátéve amelyik kérdésre nem szeretnék válaszolni,megtehetem.A 3.kérdés a születési év volt,ott csak évtizedet adtam meg,a 4. kérdés irányítószám volt,csak a kerületet mondtam.Erre közölte"ez a terület betelt" és letette.
Most hívott nem veszem fel az ismeretlen számot.
Miért hívogat olyan szám, ami, ha felveszem csörgést produkál? Nem én hívtam a számot, nem szeretnék hívást kezdeményező hangot hallgatni… spam.
Naponta hívogat. A telefonom spamként azonosítja.
I've received 5 calls from this person over the past 5 days. 1 on Monday, another on Wednesday, another on Thursday, and 2 more today on Friday. I don't ever pick up unknown phone calls unless I am expecting a delivery. Thank goodness I checked this website before deciding to pick up their call the next time. I have since blocked them.
Ugyanza történt, ami az előttem szólókkal. Engem naponta hívogat. Tiltottam.
Már 2 alkalommal kicsöng,mikor felveszem már csöng,mintha én keresném.Letettem rögtön.
Felvettem, de kicsengo hangot hallottam, mintha en hivtam volna. Kinyomtam, tiltas.
-a telefonom eleve "spam"-ként jelezte, ezért fel sem vettem... azonnal BLOKKOLTAM.
2023.04.17-én hívott, pénzügyi vezetőt kereste, azt mondta GVI-től telefonál. Tudta a cégnevet is.
Amikor meg visszahívtam akkor azt mondta egy géphang, hogy "call centerünk ezen a számon nem tud hívásokat fogadni...."
zaklatók
Nekem is olyan volt amikor felvettem, mintha én hívtam volna. Kicsengett. Letettem. Amikor meg visszahívtam akkor azt mondta egy géphang, hogy "call centerünk ezen a számon nem tud hívásokat fogadni...."
2022 február óta 1-2 havonta csörgött ez a szám. Hol nyugdíj, hol gazdasági tevékenységek felmérése, hol izületi akármik miatt hívtak ennek-annak a megbízásából. Mondtam nekik, ha számítógépet vagy munkaruhát szeretnének venni, szívesen segítek.
2x hívtak erről a számről. Másodjára felvettem és onnantól mintha én hívtam volna kicsöngött, de a hívás már aktív volt ekkor. Tiltottam.
hivott, hallottam mar rola. felvettem, mondtam a kxxxa axxxtokat zaklassatok es letettem:)
Engem is kerestek! Közvélemény kutatás miatt de nem értettem vissza is kérdeztem honnan keres el hadarta , mondtam sajnálom nem érek rá..azóta is naponta többször hívnak!
Már több számról is hívtak....volna ha ugye nem blokkolom.fárasszanak mást.
Kétszer hívtak erről a számról. Egyszer visszahívtam. Férfihang bemondta call centerük nem tud hívást fogadni. Tudakozónál eredménytelen. Nem kell felvenni...bármi lehet. Tiltani.
2023.02.27-én hívott ez a szám. Felvettem, majd továbbította a hívást mintha én hívtam volna, csörgött egy ideig, majd megszakadt a vonal. Tiltva.
Kétszer hívott, nem vettem fel, írtam SMS-t hogy "Ki keres?" De nem tudtam elküldeni. Letiltom
Tegnap hívott este egy hölgy beszélt a telefonba, egy FFK nevű cég nevében és a Paksi atomerőművel kapcsolatban érdeklődött. Megújúló energia forrásokról érdeklődött meg kutatást végzett. Elég falsnak hangzott, hiszen a kérdések között volt olyan is, hogy szerintem biztonságosan működik e, vagy éppen betartják e a biztonsági előírásokat. Főleg nem laikusként a témával kapcsolatban megmondtam a hölgynek, hogy nem tudok releváns választ adni. A családom keresetére, végzettségemre, és lakóhelyem irányító számára volt kíváncsi. Valakit, ha esetleg keresne ez a szám, ha csak nem akar valaki elküldeni egy random telefonálót a pics@ba akkor ne vegye fel.
Kösz az infót, blokkoltam.
Angliai nem nyilvános számomon hívott, de a blokkolón fent akadt. Hogy szerezte meg a számomat a kérdéses.
Felvettem, kattant egyett a voonal, gondolom átirányított és elkezdett kicsöngeni, mintha én hívtam volna. Tiltottam.
Én is mindig tiszta megszokásból felveszem csörgésre a telefont, de erről a számról általában csak azt mondja egy férfihang, hogy köszönettel jelzik hogy átirányítás történt és szinte azonnal megszakad...
Cégünket is hívta ez a telefonszám, a pénzügyest kereste. Érdeklődött a férfi, hogy melyik bankban bankolunk? Természetesen nem adtam felvilágosítást, aztán letette. Egy héttel később újra hívott, ugyanaz a férfi hang volt, de most a MKB bankból hív, és kérdezte a banki szokásainkat. Nem válaszoltam ismételten, le is tette a telefont.
Az IPSOS közvélemény kutató vállalat kérdező alkalmazottja hívott erről a számról. A telefonom azt írta ki, hogy potenciális scam. A hölgy nagyon udvarias volt. Semmilyen érzékeny személyes adatra nem kérdezett rá, pusztán néhány demográfiai adatot kérdezett: Nő/Férfi/Más, életkor, iskolai végzettség, lakóhely (falu, kisváros, nagyváros). A kutatás kérdései a bizalom a bíróság és a bírák függetlenségében, a bírák esetleges befolyásolhatóságának témájához kapcsolódtak. Semmi gyanús kérdés nem hangzott el, a beszélgetés alig 5 percig tartott.
Kösz az infót, blokkoltam.
Engem is már 3x hívtak erről a számról. Mindig délelőtt. Tiltottam
Engem is hívott, este 6 után, amikor felvettem, meg kicsörgött, mintha én hívtam volna. Tiltólistára került.
bank adatokat kért!!! kutatóközpont dolgozójaként azonosította magát!
Yettel megbízásából kerestek, legalábbis azt állította a hölgy. A híváson hosszú kérdőívre vártak válaszokat, személyes adatok egy részére nem voltam hajlandó válaszolni. Az tény, hogy kb. két héttel azután kerestek, hogy yettel otthon internet szerződést kötöttünk, tehát a hivatkozás jogalapja áll, ami arra utal, hogy valahonnan ismert a szerződéskötés ténye, a kérdés, az hogy legális, vagy más forrásból szerezték az adatot. Erre nem tudok választ adni, különösen a korábbi hozzászólások tükrében kezdek utólag gyanakodni.
Engem is hivtak mar 2x a heten! Felvettem 1x es kicsongott nekem is mintha en hivtam volna
Folyamatosan hívogat, szerencsére a telefon blokkolja.
robothívás a Yettel számon
Engem os hivott, ki is irta a telefonom hogy vigyázzakert spam hivás, kinyomtam majd tiltottam :)
Felvettem, kicseng mintha én hívtam volna, letettem.
Már többször kerestek erről a számról , hetekkel ezelőtt is . Ma felvettem , úgy folytatódott mintha én kezdeményeztem volna a hívást. Gyorsan kinyomtam és letiltottam.
Most hívott a Yettel előfizetésről kérdezgetett. Mikor a koromról, iskolai végzettségről és az irányítószámomról kérdezett és azt mondtam ezekre nem válaszolok, bunkó módon kinyomtam.
Én is kaptam tegnap Dec 2.án 18:20 kor erről a számról hívást
Ma hívtak erről a számról. Mikor felvettem kicsengést halottam. Letettem, tiltom.
NRC.hu-nak mondta magát, amikor megkérdeztem hogy milyen alapon kezelik a telefonszámomat letette a hívást. Elvileg Horváth Lídia volt a robothívó. Instant tiltás.
Robothívás.
Piackutatás, felmérés. Udvariasan bemutatkozott elmondta mit akar, én meg mondtam, hogy sajnos nincs rá időm. Nem mondanám egyből átverésnek és adathalászatnak, de lehet lassan új telefonszámot intézek magamnak, kezdem unni ezt a sok hülyeséget :D :/
I’m writing under this post to show that they haven’t stopped… I didn’t answer but thanks to this, I won’t be picking up if the call again
Engem 2 napja napi 2-szer hívnak róla, először felvettem és mintha én akartam volna valakit hívni kicsöngött. Pár "haló"-zás után letettem és letiltottam. Azóta is hívogat.
Felvettem, kicsengett, egy udvarias hölgyet kapcsoltak. Bemutatkozott, de nem igazán figyeltem, "felmérés gépjármű piackutatással kapcsolatban", elhajtottam, ezért ennyiből nem tudom megállapítani, hogy mennyire lopták volna az adataimat. Csatlakozom az előttem szólóhoz: óvatosan adjunk ki bármilyen adatot is magunkról (de leginkább ne)!
Piackutatásra hivatkozva kerestek. Udvarias volt a hölgy, győzködés nélkül elfogadta, hogy nem szeretnék benne részt venni. Azt nem tudom, hogy a végén próbált-e volna értékesíteni..., de arra is lehet nemet mondani. A megbízó cég (Kft.) nevét vagy nem értettem pontosan, vagy nem létezik. Az óvatosság mindig ajánlott.
Ipsos piackutatás, egészségügyi felmérés -» hívó letiltása
Hetek óta próbálkoznak erről a számról-letiltottam...csak a tfonom jelez,h hívásom volt..fogalmam sincs kicsodák,mit akarnak...
Közvéleménykutatásnak álcázott bűnözés!
Ma este 5 óra előtt hívtak, de nem láttam, mert táncra mentem akkor. Na tudják kit zaklassanak ilyen ismeretlen számokkal... Tiltom is, ez már a második ilyen csaló ebben az október - november időszakban
Számomra ismeretlen szám,ezért nem is vettem fel ! Azt javaslom,hogy mások se vegyék fel ! Talán jó lenne ha valakik ezeket a számokat kiszűrnék! Egy-két kicsengetés, aztán befejezi! Felettébb GYANÚS, vissza lehetőleg senki ne hívja!
Ők kik? Miért keresnek állandóan?
It rang as if I had called, and I immediately hung up.
A születési évet akarják, mert a yettel alapértelemezett jelszava pont a születési ÉV HÓ NAP szókott lenni!
Azt mondták "Raiffeisen"-től "régi ügyfél elégedetségi kérdőív". A születés napomat kérdezték meg az "azonosításhoz" aztán későbbre napoták a beszélgetést és nem hívtak vissza.
Medián közvélemény-kutatás
Elvileg közvélemény-kutatás, "Epson Kft" (nem a nyomtató, lehet hogy máshogy írják). Állítása szerint véletlenszerüen generált telefonszámokat hívnak. A hívást rögzítik. OK, miért ne, három kérdés után (dolgozik-e ön, irodában vagy máshol, kis- vagy nagykereskedelemben?) azt mondták, az adatbázis betelt és mégsincs szükség a válaszaimra. :D whatever
felvettem, kicsengett, megszakadt.
Ma 18,20-kor közlekedési infókat kért iranyitöszám es sz.év után már nem érdekelte
"Amikor felvettem kicsengett mintha én hívtam volna. Letettem." Ugyanez nekem is.
2022.11.04. 11:50-kor hívott Felettem, utána olyan "csöngés" hangja volt, mint amit akkor lehet hallani, mikor én tárcsázok, majd a vonal megszakadt! Visszahívtam és egy gépi hang azt mondta be, hogy: "Az ügyfélszolgálatuk ezen a számon nem tud hívásokat fogadni." Az ebből nem derült ki, hogy kinek az ügyfélszolgálata...
Felettem és és utána bugohangot adót mintha én hívtam volna!
Közlekedési szokásokkal kapcsolatos kérdéseket tett volna fel, irányító számot, szül. év számot kért, de végül azt mondta, ez az adatbázis betelt. Nem kérdezett.
A telefonom letiltotta, valószínűleg spam megjelöléssel. Blokkoltam a számot.
Szintén felvettem, majd úgy csengett mintha én hívtam volta, kis várakozás után letettem, nekem erre nincs időm...
Amikor felvettem kicsengett mintha én hívtam volna. Letettem.
Igen, néhány perce hivtak erről a számról, mire felvettem volna - szerencsére - abbahagyta. Töröltem a számot. Külföldről is zaklatnak, be is jelentettem a szolgáltatónak. Ezek a számok törlendőek: +44 1414867166, 7178, +46152501425 és ezek utolsó számainak variációi.
Engem a provident nevében kerestek. Személyes adatom csak a nevemet kérte. Kérdéseket tett fel. Pl: van e bankkártyám,más hitelem,autó lakás és életbiztositás, vettem e fel 5 éven belül hitele, meg azt hogy kire szavaztam.???? Én itt tettem fel neki a kérdést hogy erre miért lennék köteles válaszolni ha a szavazás titkos.? Annyit mondott ha nem akarok ne válaszoljak. És elköszönt. Itt furcsa érzésem lett és felhívtam a providentes ismerősöm aki azt mondta hivjam másnap a központjukat hogy visszaélnek a nevükkel. Ezt is fogom ma tenni mivel este 19 órakor kerestek.
Én most kaptam hívást 19 órakor, közlekedéssel kapcsolatos kérdéseket tettek fel, normális női hang, kb 5 perc volt, személyes adat csak a születési évszám
Erről a számról hívtak, de csak egy gépi zene volt a túloldalt...
Median közvéleménykutatással kapcsolatban kerestek délelőtt, normális volt a hölgy, nem volt semmi gond.
Köszi! Éppen a gép előtt ülök, most hívtak a számról, de inkább ezt az oldalt nyitottam meg...
Köszönöm a segítséget. Engem most hívott volna 8:59-kor, de a telefonom automatikusan hívásértesítőt küldött, így fel sem tudtam venni, de ezek után nem is próbálkozok újrahívni.
Most hívott... mintha én hívnám őket ... blokkolás :)
Imadom ezt az oldalt mert rengeteg baromsagtol kimeli meg az idegrendszerem. Igy, hogy irtatok korabban, hogy okorseg, mar le is tiltottam.
most hívott, kicsöngött úgy mintha én hívtam volna :/
most hivott de nem tudtam felvenni, visszahivtam es nem fogad hivast + sms-t se lehet neki kuldeni
Egy piackutató cég keresett, fogyasztási szokásokról érdeklődtek. A hölgy normálisnak hangzott, de visszautasítottam a válaszadást.
Ahogy az előttem szólók is írták, a hívás fogadása után olyan, mintha éppen én hívnék valakit. Én is kinyomtam.
Többször hívott,amint felvettem,ő letette.Tiltom.
Kedd este 19:30 ne hívjanak már a büdös eletbe
Felvettem, kicsöngött mintha én hívtam volna, úgyhogy egyből ki is nyomtam.
Bűnözők zaklatnak erről a számról
Hívtak, de ez a telefonszámom kevés ember számára publikus, ezért letiltottam. De azóta is naponta jön értesítés, hogy próbál hívni.
Véleménykutató, 10 percig kérdezgetett a válság szokásainkra gyakorolt hatásairól. Valósnak tűnt, normális kérdőívet kérdezett végig, nem kért semmi személyes adatot.
Hívtak egyszer, nem tudtam felvenni, vissza hívtam, egy gép hang közölte, hogy a számon nem tudnak hívást fogadni. Másnap újra hívtak, felvettem és kicsöngött, mintha én tárcsáztam volna. Egyből kinyomtam, tiltom!
Felvettem, kicsöngött mintha én hívtam volna, úgyhogy egyből ki is nyomtam.
Kutatást akart végezni. Később már rejtett számon hívott vissza mikor nem értem rá és nem vettem fel.
Engem ma 2022.10.07én hívtak állítólag a Yettel közvélemény kutatása azt kérdezte elmúlt e 18 éves, én fizetem e a számlámat és fizettem e be az elmúlt 6 hónapban személyesen be Telefonszám lát. Ennyi volt.
Felmérést, kutatást végző cég.
Marketing kutatás
Vissza hívtam..azt mondta qoul centerünk ezen a számon nem tud hívást fogadni.
Már többször hívott, amikor felveszem, kicseng, mintha én hívtam volna
Felvettem, majd elkezdett kicsengeni mintha én hívtam volna. Rányomtam. Tiltom!
Ma hívtak erről a számról, egy kedves hölgy volt a vonal másik végén, jelezte, hogy közvélemény kutatás, szórakozási szokásokról, és hogy kb 8 percet vesz igénybe. Személyes adatokat tőlem nem kért az előttem hozzászólóhoz képest, csak évszám érdekelte gondolom korosztály miatt. Kérte az irányítószámot, majd jelezte, hogy a körzetből már megvan a megfelelő mennyiségű kérdőív, udvariasan elköszönt és ennyi. Néha fel kellene fogni, hogy van akinek ez a munkája, ennyiben lehet segíteni a másikon,ha tudunk :)
Felvettem és elkezdett kicsengeni így letettem. Ahogy látom az előttem szólókat nem is baj.
Marketing kutatás, 15-20 perc...
Felvettem,mintha én hivtam volna csörgött,letettem.
Most éppen banki szokásokról akartak kérdezni.
Felvettem de olyan volt mintha én hívtam volna Letettem
Kérdőíves felmérés, valami szórakozási szokásokról. Azt mondta, hogy kb.15-20 perc. Mondtam, hogy ennyi időm nincs. Megköszönte, letette.
Kérdőives közvéleménykutató, engem szórakozási szokásokról kérdezett volna 15-20 percben, mondom oké, ha nem kér nevet és személyes adatot. Persze mondja oké, jó kezdjük: milyen korosztály, mondom 40-50 között, erre azt mondja pontosabban , mondom 46, oké de kell hónap nap is, hogy betöltöttem-e, mondom mit kell betölteni napra pontosan és nem értem, megbeszéltük, hogy nem kér személyes adatot, erre a születési év hó nappal kezdi..... erre letette a fiatalúúúr.....szívesen segítettem volna neki, de aki a megbeszéltek ellenére érthetetlenkedik....miért nem adom meg a csavarosnak gondolt kérdésére a személyes adataimat........
Ogen már többször hívott, külföldön vagyok ezért nem vettem fel, köszönöm hogy le írtátok hogy spam, így le tiltottam!!!
Felvettem , de mintha én hívtam volna , letettem ...
Valóban kicsörög, várni kell, aztán egy lelkes női hang bemutatkozott, hogy Yetteltől elégedettségi felmérést végeznek, hozzájárulok-e. Yettel szolgáltatással kapcsolatban tettek fel kérdéseket (lefedettség, percdíjak jók-e, stb.), a végén pedig hány éves vagy, iskolai végzettséged, stb., de lehet mondani, hogy nem válaszolsz ezekre a személyes jellegű kérdésekre. Tudomásul vették és elvileg rögzítették a kérdőíven a válaszokat.
Fölveszem, kicsörög, mintha visszahívást kért volna, de nem fogadja. Lehet hálózati hiba.
Nemrég hívtak a számról. Felvettem, kicsörgött, mintha én hívtam volna, majd kb. 10 mp után bontotta a vonalat. Ment a tiltás és a spam bejelentés.
Ipsos Zrt (állítólag), közvélemény kutatás. Elmondásuk szerint a telefonszámokat random generálják, nincs hozzá név társítva.
Már többször hívott, valami gyógyszercég.
Nap mint nap hív,de nem veszem fel.Nem adja fel, én sem.
Most hívott fel ettem búgó hang le is tettem tiltotta!
8 perce hívtak erről a számról, felvettem de olyan volt mintha én hívtam volna ezt a számot. Letiltottam
Nem kell felvenni, zaklató szélhámosok.
a mai napon 4 esetben hívott, a spam jelzés ellenére 4.alkalomra felvettem, kérdeztem,honnan tudja a számom,( IPSOS ként hívott)azt mondta,hogy a gép kisorsolta számom, mondtam ügyes a gép 1 nap 4xkisorsolt.közöltem titkos a számom és potenciális csalóként jelent meg a telefonomon,azonnal letette.
Letettem. Ennyi. Spam-nek jelezte a szolgáltató.
Én ma (2022.04.22) kaptam ezt a hívást, tiltsam?
Ilyeneket kérdeztek, hogy hányan élünk együtt, van-e megtakarításom, mi a foglalkozásom stb.
Felvettem. Azt mondta, közvéleménykutató cég megbizásából telefonált. Realisztikusnak tűnt.
Felvettük, kimenő hívásnak tűnő hangot adott, letettük.
Egyik hozzászólóhoz hasonlóan felvettem, és utána kicsöngött, mintha én hívnék valakit. Nem tudom mi lehetett..
A Mediántól hívtak rajta, közvéleménykutatók, de nem feltétlenül spam.
Most hívtak, természetesen nem vettem fel! Telefon kiírta ,hogy Budapest/SPAM! Letiltom ????
Közvéleménykutató cég telefonszáma. Blokkoljátok!!
Ma (2022.03.16 14:45) hívtak, felvettem - kicsöngött. Nem vártam meg kik ezek, letettem.
Egy Call center kimenő hívószáma, nem spam, különféle cégek, intézmények megbízásából dolgoznak, közvélemány kutatás, telemarketing, stb. Ha felveszed 2. csengésre, rendszerint beleszólnak, ha nem, akkor ugyan nálad még csöng, de már ugranak is a következő hívószámra a híváslistában. Ezért ha netán felvennéd de lekésted a szórakoztató matiné műsort, csak a call center hívásvárakoztatójával fogsz tudni "csevegni".
Engem ma hívtak róla, saját bevallásuk szerint a Publicus Intézettől, politikai jellegű közvéleménykutatást tartottak. Semmilyen személyes adatot nem kértek, szerintem nem kell tartani tőle.
Ma hívtak 2x is. A telefonom kiírta, hogy valószínüleg SPAM! Letiltottam.
felvettem a hívást, és elkezdett csöngeni, mintha én hívnék valakit. Blokkoltam a számot.
Sziasztok ma hívtak ! Zene szólt és meg szakadt nem hívom vissza ! Spammolom!
Engem ma hívtak felvettem és utána olyan volt mintha én hívtam volna kicsengett.Tiltottam.
Called me today at 3:pm My 'mobilec phone said it was a scam call, I did not answer.
valamiylen Bill research Kft től keresett, arra volt kíváncsi melyik banknál bankolok, elégedettséget akart mérni, tudtommal a bankok maguk végzik ezt, természetesen nem adtam meg semmilyen infót.
Minden nap hív, de nem veszem fel, mert a mobilom azt írja ki, hogy "Potenciálisan csalás"
valoszinuleg dohisok
Engem is hívtak erről a számról, dohány bolti dolgozókat kérdeznek. Mivel már nem dolgozom dohány boltba tárgytalan volt és letettük.
Engem ma hívtak. Nem tudtam felvenni vissza hívtam. És azt mondta hogy nem fogadnak hívás és kinyomta .....
Én ma kaptam egy hívást erről a számról, de a hozzászólások alapján jobb is, hogy nem volt alkalmam felvenni.
Szintén felvettem, kincsengett, leraktam gyorsan.
Ma hívtak erről a számról. Mikor felvettem kicsengést halottam, mintha én hívtam volna.
Tegnapelőtt hívtak erről a számról. Mikor felvettem kicsengést halottam, mintha én hívtam volna....Letiltottam.
Mi az a telefonszám-hamisítás? Tájékozódjon itt.