Ezt a telefonszámot 502 alkalommal keresték. Olvassa el mások hozzászólásait, hogy megtudja kihez tartozik ez a telefonszám. Ha esetleg Ön is kapott hívást erról a telefonszámról, és megtudta kihez tartozik a szám, segítse a többi látogatót egy hozzászólással.
Igen ma kaptam VI.kerületi Rendőrnek adta ki magát.Elmondása szerint OTP Banknál a személyi irataimmal hitelt próbálltak meg felvenni és utalni X Y személynek amit blokkoltak.Amelyik telefonon kerestek az a szám egyikBankal sem áll kapcsolatban.Valamint soha nem voltam OTP-s ügyfél.Erre bontotta a hívást.A telefon szám azóta blokkolva.
Engem is hívott ez a szám . Rendőrnek adta ki magát aki nekem szeretne segíteni 16 perc után feladta.
6 kerületi rendőrt játszok érthetetlen bla bla kinyomtam a telefont. Valaki ráülhetne a szájára és elvégezhetné a napi szükségét.
Engem is hívót és akadozót a hangja ahogy szóltam neki letette.
Engem is hívott. Azt mondta hogy valaki belépett az otp-s fiókomba, megváltóztatta a kétfaktoros sms számot, és átutalást kezdeményezett egy kőrözés alatt álló személynek, amit ők megakadályoztak. Mondtam hogy nincs otp-s számlám. "Átirányított" a gránitbankhoz, majd azt mondta továbbították az esemény jegyzőkönyvét a VI: Ker. Rendőr-kapitányságra, majd számon kérte hogy miért nem telepítettem az adathalászat elleni szoftverüket, amit e-mailben küldtek, februárban. Mondtam hogy mondja meg az E-mail címet ahova küldték. Akadékoskodtam, hogy nem képzeli hogy telepítek bármit is amit küldeni akar, erre megszakította. Nehezen érthető hadaró hangon beszél. A telefonszámot tudta csak, e-mail címet nem és mást sem.
SCAM OTP,
Rendőrnek adja ki magát aki arról tájékoztat, hogy csalók szeretnének hozzáférni a bankszámlámhoz, majd a telefonhoz hívja a tettestársát aki az Erste Bank ügyintézőjének adja ki magát és aki segíteni akar nekem,hogy letöltsem a telefonomra az Anydesk alkalmazást és ezzel teljes hozzáférést kapjanak a mobiltelefonomhoz. Természetesen a hívás után blokkoltam a számot.
Engem is hívott ma, de egyből rákerestem a telefonszámra, ezért fel sem vettem és tiltottam.
SCAM OTP-s alkalmazottnak adja ki magát
Mi az a telefonszám-hamisítás? Tájékozódjon itt.