Ezt a telefonszámot 35632 alkalommal keresték. Olvassa el mások hozzászólásait, hogy megtudja kihez tartozik ez a telefonszám. Ha esetleg Ön is kapott hívást erról a telefonszámról, és megtudta kihez tartozik a szám, segítse a többi látogatót egy hozzászólással.
Vmilyen Medicina megbízásából telefonál, egészségügyi témájú beszélgetést szeretett volna, blokkoltam.
Ma hívott erről a számról egy kellemetlen hangú nő, a vállalat vezetőjét kereste, de nem tudta a nevét. Amikor tájékoztattam, hogy nem szoktunk egy vezérigazgatónak név nélküli megkereséseket kapcsolni, akkor annyit mondott, hogy majd minket fognak, majd rám tette a telefont. Hiteles, komoly cég lehet, ahol ilyen embereket alkalmaznak...
Valami …. Medicina …. Kft. nevében jött be az " alkalmas-e most a beszélgetés" felütésű hívás. Hát nem volt, Gondolom valamilyen termékértékesítés v. közvélemény kutatás
19-dec.18-án hívott, kétszer, késöbb kiírta potenciálsan csalás. Már nem merek semmi ismeretlen számról hívást felvenni.
Ma engem is hívott, nem tudtam felvenni, ezért visszahívtam, és a telefonból egy gépies hang közölte, hogy ez a szám nem visszahívható, pedig egy normális Budapesti telefonszámnak tűnt. Nem értem mi akart ez lenni, valószínű, közvélemény kutatás.
2020-01-03-án hívott egyből tiltólista ( titkos a számom,de meddig..)
Ma engem is kerestek erről a számról dr Krém néven. A számom titkos, így csak illegálisan juthattak hozzá. Mikor kértem, hogy a GDPR szerint adják ki, hogy milyen célból és milyen személyes adataimat tartják nyilván egyszerűen csak letették a telefont...
Engem is most hívtak, valami vitaminos termék miatt... Miért nem lehet egy központi rendszerbe beírnom a számomat, vagy a szolgáltatómon keresztül ez hivatalosan intézni? Ezeknek a cégeknek ellenőrizni kellene hívás előtt azon az oldalon és aki ott szerepel, azt nem lehet hívni... , ha égis hív, akkor meg megy a büntetés az adott hívószámra. A befizetésből én is részesülök mondjuk 20%-ban... Szerintem töléletes megoldás lenne, termeljék a pént nekem, ha a tiltásom ellenére hívogatnak!!
engem is pont most hívott...amint meghallottam, hogy csörög (mintha én hívnám) kinyomtam és tiltólista
Ma hívott ez a szám és mikor felvettem kicsörgött mintha én hívtam volna.Ez érdekes.Letiltottam.
K irtai a telefon hogy potenciális csalás igy nem vettem fel. Letiltottam így ki sem csörög csak látom, hogy hányszor próbálkozik. Hát kitartás.
Nekem azt írta ki a telefon hogy potenciális csalás igy én sem vettem fel
Feleségemet zaklatják napi rendszerességgel néhány hete. Ma rejtett számról visszahívtam. Egy automata veszi fel, és magyarul közli, hogy ez egy Call center, nem tudjuk fogadni hívását... és leteszi. >> Letiltottuk
Vitaminokat árulnak. Ezt akarják eladni. Felveszitek, közlitek hogy nem érdekel és nem hívnak többet. Ennyi!
Pár éve már próbálkoznak hívni,amely elfajult a heti többszöri zaklatásig.Aztán több hónapos hosszú szünet következett,egészen máig. A problémát megoldottam egyszerűen : híváselutasítással. Remélem, előbb-utóbb abbahagyják !
Az egyik hozzászóló írta Győrből keresték erről a budapesti számról. Ez lehet. A cégnek ez a központi száma, a telefonon végezhető marketing munkát a hölgyek otthonról végzik ezen a központi számon keresztül. Általában ezek a számok nem is visszahívhatóak. És ez a jobbik eset.
Oké, hogy "semmi bajunk nem lesz, ha felvesszük", de rendkívül bosszantó, hogy egy nap akár 3-szor is hívnak, és az utóbbi napokban már minden nap!
Semmi bajotok nem lesz szerintem ha felveszitek (legalábbis nekem nem lett). Csak C vitamint fognak rátok tukmálni,nekem azt szerettek volna eladni de közöltem velük, hogy nem kell és már nem hívnak többet :)
Én is kaptam ilyen hívást ma is , augusztusba is jó párszor erről a számról. Elvből nem veszek fel idegen számot. Főleg Pestről.
Egy kedves női hang keresett. Állítólag Győrből , de hogy 1 körzetszámmal. Hm. Jól el lehet vele dumcsizni , igaz én nem rendeltem tőle semmi kenceficét.
Oké sokan kaptak hívás erről a számról de kié ez?
Üdv.mindenkinek!Ezen a számon tegnap óta engem hívogatnak.Ma tiltottam.Mit érek el vele,sajnos nem tudom....valahol úgyis megtalálják az embert!
A "CSAK JÒ"ANNYIRA IZGALMAS,HOGY A "HÙZD MEG-ERESZD MEG"STÌLUST TÖBB MILLIÀRDOS NAGYSÀGRENDBEN LEKÖRÖZTE...EZ A HÌR MA A LEGJOBB KRÈM..KENTE MÀR MAGÀT VELE??HA MÈG NEM,AKKOR TUDJON RÒLA,HOGY AZ ÖN GYÒGYULÀSÀT MINDEN EDDIGI MÒDSZERNÈL JOBBAN SEGÌTI..!????
Hívott!!! NEM VETTEM FEL! Rutinból nem veszek fel ilyen hívásokat. Némítom aztán rákeresek a neten. Ilyen tények mint a hozzászólások miatt, eldöntöm vissza hívom vagy tiltom. Köszönöm az infót. Sziasztok
Engem is hívott ma ez a szám sajnos fel is vettem mert azt hidtem hogy egy Budapesti barátom hív de le is raktam ilyenkor mi a teendő? Félek adtól hogy adatot lopnak!
Brutálisan erőszakosak, már régóta feketelistára van téve, de most a napokban ismét beindultak, napi 2-3 hívás és hangposta.. Hiába a tiltás, az értesítés azért jön, és az is zavaró. Lehet valamilyen hivatalos szervvel beszélni ezügyben?
Engem az elmúlt napokban kezdett el hívogatni. Minden nap minimum 3x felhív! Nem vettem fel, mivel rátalaltam erre az oldalra szerencsére! Tiltólistára tettem!
Egyszer felvettem közöltem köszönöm nem érdekel és letettem, aztán a következő hívás után feketelistára raktam, azóta is hetente legalább 3-szor kapom az értesítést hogy ez a tiltott szám hívott, iszonyat idegesítő...
Heti rendszerességgel felhívott.Nem vettem fel.Azóta ment tiltólistára.Munkakeresésben vagyok várok egy hívást az egyik cégtől.Már attól tartottam,hogy ők hívnak én meg nem veszem fel.Szerencsére megtaláltam ezt az oldalt így kiderült,hogy kik ezek.
Nagyon ráér ez a telefonszám tulajdonos (ha valóban létező szám), mert hetente min egyszer hív.... Jó lenne ha mással foglalkozna és nem hívogatna senkit, még passzióból sem !
Sajnos engem is hivogatnak ezen a számon,pedig titkosítva vagyok.Nem vettem fel még eddig sose. Mivel megtaláltam ezt az oldalt,soha nem fogom felvenni. Valahogy büntetni kellene,az ilyet mert, a titkosított számokat is hívogatják.
Dr. Krém. Mondtam, hogy már kerestek korábban és nem fogok most sem vásárolni. Elköszönt és letettük. Amúgy nem értem ezt az oldalt :-) Normális esetben aki felveszi a telefont, az tudja, hogy ki kereste és nem jön ide. Aki meg rákeres a számra és idetéved, az meg nem tud érdemben hozzászólni. :-)
Ráadásul annyira pofátlan,hogy még sürgős hangposta üzenetet is hagy. Nekem nem sürgős az biztos. Meg se hallgattam,le is tiltottam a számot, mert már két hónapja hívogat, heti rendszerességgel.
Engem is hívtak a mai napon nem vettem fel.Most fogom letiltani.Most,hogy tudom kik,már beszéltem velük kb. egy éve,és megmondtam nem érdekelnek a kencéik,valamint rákérdeztem honnan van a számom,arra választ nem kaptam.A számom titkosítva van,de kíváncsi lennék,hogy a személyem beleegyezése nélkül hogyan adhatják tovább az arra illetéktelenek.
Dr Krém egyik tel.száma. Meglehetősen nyomulnak.
senki ne vegy fel, szokasos..
Hívott nem vettem fel, nem is fogom. Egyébként néztem a honlapját, pl. bütyök kezelő közel 16.000 Ft-ért drága, ugyanazt a terméket meg lehet vásárolni más gyse webáruházban kb.: 3.000-4.000 Ft-ért. ;) Egy misét megérne, honnan van a telefonszámom amikor titkos, Optenban a Dr. Krém név alatt lévő cég Melius Protect Hungary Kft. :)
Ma engem is felkeresett ez a szám. Felvettem. Némi zene után megszakította kapcsolatot. Rákerestem... s itt- találtam egy jó ötletet, a hozzászólások között, miszerint elmentettem a számot- Tiltott jelzővel. Így biztosan nem veszem fel többet...
Sziasztok! Engem is kerestek erről a számról, de nem vettem észre a hívást, csak később. Gondoltam, megcsörgetem...aztán eltelt a nap és elfejtettem! Azóta sem kerestek.
Engem is hívtak ezzel a számmal , ízületi problémára javasolt gyógyszereket. Most rögtön meglehet rendelni , itt nála lehet fizetni stb. Kértem egy emailben egy tájékoztatót, hát azóta sem hallottam felőle. Szerintem jó lesz vele vigyázni. Szép napot.
Faroknövesztő krémet reklámoznak!!!????????????????????????
Terméket ajánlott volna (Gyógynövény-forgalamazó cégtől?). De a feleségem telefonját én vettem fel.. Mondtam: engem bízott meg, hogy tárgyaljak. Megköszönte, hogy akkor nem. Mindketten udvariasak voltunk. Azon a mobilon nincs tiltási lehetőség. Viszont elmentettem a számot, és megnevezésnek ezt írtam: Letiltva. A feleségem tudni fogja, hogy nem kell felvenni. )Vagy megnyomhatja az Elutsít gombot.)
2 nem fogadott hívásom volt erről a számról ma 2019.szept.30. Szerencsére aludtam és nem vettem fel!
Debrecenben leszálltam a vonatról és indultam volna dolgomra, de engem megkeresett valami Dr. Krém nevű győri cégtől valami nő, én meg, mivel amúgy se értem volna rá, de nem is érdekelt, közöltem vele, hogy nem érdekel, leteszem, azt annyi. Kicsit féltem, hogy valami hibát követtem el, de eszembe jutott hogy Google-n megkeressem a számot: így értem ide, és Jajj, igazam volt, hogy letettem, fel se kellett volna venni! Megnyugodtam, hogy helyesen cselekedtem.
Gyôrből hívott pesti körzet számmal, kérdésemre, hogy mégis miért keresett az udvarias női hang, randit akar-e kérni tőlem, azt válaszolta, ő éppen értékesít, búcsúzásképp közöltem, hogy nem, éppen számára vadidegen embert zaklat! Ha nem érdekel, nem tart fel, de étdekelt ( volna) hogy honnan vette a számomat, viszont csak hallgatott...kinyomtam, és tiltom is...
Dr. Krém-ként mutatkozott be. Egy nagyon udvarias hölgy elmondta, hogy gyógynövényes krémmel kapcsolatban szeretne tájékoztatni. Szóltam neki, hogy nem én lennék a célcsoport, így normálisan elköszönt és letette. Nem volt tolakodó, csak az elfogadható mértékben.
Vodafonos számunkat hívja szorgalmasan ez a szám. Nem tudjuk letiltani, mert hagyományos a telefonunk. Egyszerűen nem vesszük fel, de már nagyon zavaró.
Ma engem is hivtak 11:44 h-kor, nem tudtam felvenni, mert dolgoztam, de jó tudni, ezután sem fogom.
Dr. Krém rögzített vonala. Üzletkötő
Engem is most hívtak, Dr. Krém termékajánlás miatt.
Amikor felvettem, hívóhangot hallottam, mintha én hívtam volna ezt a számot. Vártam, hátha beleszólnak, de semmi. Mikor ténylegesen én hívtam vissza, egy gép válaszolt, hogy a callcenter ezen a számon nem fogad hívásokat.
Engem most hívtak. Fölvettem, de semmi.
Dr krém rögzített vonala.
Remélem nem lenyulos. Hívott nem tudtam felvenni reflexből visszacsorgette m, de hamar ki is nyomtam
Dr. Krém , reklàmozza a gyogyito krémeit teait, labakra gyogyitast, stb. Irjak be a keresöbe es meglatjat.
Nem hallottam hogy csörgött volna a telefonom mégis volt egy nem fogadott hívásom erről a számról. Idegen számnál mindig utána nézek hogy ki volt.
Most hívott, azt mondja, egy győri cégtől keres. Rákérdeztem, 1-es körzetszámmal győri cégtől? Igen, mert ez egy átirányított hívás... Na igen. A Dr. Krém nálam is stimmelt. Udvariasan elköszöntem. Megy a letiltott számok közé.
Engem is keresett a mai napon. A számot visszahívtam, de egy üzenetrögzítő jelentkezett be.... Valami ilyesmit mondott: "Ezen a számon nem tud hívást fogadni. Köszönjük hívását."
Már 2-szer keresett.Tiltólista!Ha valamit szeretnék akkor Elmegyek a boltba!????
Mivel ott sokan már írták erről, így tiltom. Viszont a telefon csak azt jelezte, hogy nem fogadott hívás volt erről a számról, pedig még se csörrent
2019.08.31.-én 10 óra 15 körül jött a hívás. 3 perc múlva visszahívtam !!! Egy --- valószínűleg --- géphang annyit mondott,= "Ezen a számon nem tud hívást fogadni. Köszönjük hívását." --- és a kapcsolat megszakadt !!!
A Truecaller app spam-nek jelöli, Dr. Krém nevet ír ki hozzá.
Doktor Krém.
Dr. Krém
Dr. Krém már megint! Leráztam. Tiltva.
Call center jelentkezik,ha visszahivom. Ma 11.30-kor, mivel titkos a számom, igy nem érdekelt a téma, kértem, hogy ne zaklasson többet.
Többször hívtak már. Ha én hívom őket vissza, akkor a call center nem kapcsolható. Remélem nem fizetős szám. Győrből gyógynövényeket akarnak már hosszú ideje eladni. Ez felháborító zaklatás.
2019.07.30.-án minket is próbált rávenni gyógyhatású készítményekre,balzsamokra. Érdekes tájszólással beszélő hölgy .Azzal kezdte,hogy Győrből hívom.Mikor szembesítettük vele,hogy a 06-1- az vonalas szám az Budapest. Akkor azt mondta igen a szám Budapest de Ő Győrből hív! :D Ezek után érzékeny búcsút vettünk tőle! :D
Valamilyen call center- tiltva :)
Egymàs utàn 6-or hívott. Eléggé kitartó! Nem voltam telefon közelben. Amúgy sem vettem volna fel.
Már töbször keres tek erröl a számról! Volt hogy gyógytermékkel kapcsolatban, de volt, hogy azt kérdezték mennyit rudok felajánlani gyermek lélegeztetőkészülékre !
Sajnos call center nem hívható de milyen call center azt nem áll tájékoztatásukban közölni a hívott fél felé.
Üzlet, portéka kinalgatasa
Dr. Krém...
Ahogy megnézetem a vodafone oldalán az egyenlegem rá kb.20percre már hívtak is erről a számról.Ez mindig így van ha a vodafonra belépek utána marketingesek hivogatnak heteken keresztül :Dr.krém,újságelőfizetés stb.
Már többször letiltottam,de hiába! - ha hív, nem veszem fel, de igen kitartó
Az a furcsa hogy titkos a telefonszámom és a nevemen keresett. Honnan tudta a nevem? Hol van aza előfizető adatainak biztonsága?
Semmit nem érő termékek drágán, a nyugdíjasok kizsebelésére.
Szerencsére nem voltam a telefon közelében, de mivel nem írta ki a hívó nevét nem vettem volna fel.
Nem voltam telefon közelben és az interneten a telefon tudakozóban nem adott ki találatot ,hogy kihez tartozik. Nem várok Budapestről hívást
mindenre jó vitaminokat és krémeket akarnak eladni
Mi az a telefonszám-hamisítás? Tájékozódjon itt.