Ezt a telefonszámot 24184 alkalommal keresték. Olvassa el mások hozzászólásait, hogy megtudja kihez tartozik ez a telefonszám. Ha esetleg Ön is kapott hívást erról a telefonszámról, és megtudta kihez tartozik a szám, segítse a többi látogatót egy hozzászólással.
Délben hívott, de épp vonalban voltam. A Hiya app spamnak jelezte így nem hívtam vissza.
2022.09.05., hétfő, reggel 8:11 órakor jött a hívás +36 1 766 7084-es számról. Úgy tudom a telefonos etikett azt írja elő, hogy reggel 9 és este 9 között illik hívni valakit, hacsak nem beszéltük meg vele, hogy ettől korábban, vagy később hívjuk. Ennyi !
AEGON ügynök
Ma is hívott, de már régebben letiltottam. Úgy emlékszem, hogy egyetlen egyszer felvettem, csak zene szólt, azonnal bontottam a vonalat, aztán az itteni hozzászólásoknak köszönhetően letiltottam. Köszönet mindenkinek!
Többször hívott az elmúlt napokban, sokszor ki sem csengett, csak SMS-ben értesítettek hogy nem fogadott hívásom volt. Ebben a pillanatban is, pedig épp a kezemben volt a telefon. Blokkolom
Egy olyan számomon hívtak többször is, amit évek óta nem használok, és nem adom meg sehol. Nem vettem fel.
csak zene szól , tiltottam.
14:19: Titva!! Állítólag AEGON ! Nálam az ügynökök tiltólistásak!
Észre sem vettem hogy hívtak erről a számról,mert a telefonom egyből blokkolta. Csak később vettem észre . :)
Köszönöm a hozzászólásokat, engem is többször hívott ez a szám, nem szóltak bele, így a 3.után blokkoltam, de már legalább tudom, hogy jól tettem. Azóta is próbálnak hívni napi 3-4x. Pofátlanok....
Hívott, tiltottam
Először csak zene, aztán valami termék dumával jött valaki. Arra, hogy most nem alkalmas szó nélkül letette.
15:04 perckor raktam az általam kibontott SIM kártyát egy telefonálásra soha nem használt eszközbe és 15:17-kor már volt erről a számról egy hívás. Több, mint érdekes.
Köszönöm a hozzászólásokat, engem is hívott már többször is, letiltom. Üdv.
Csak azt láttam, hogy hívnak, nem csengett ki nálam a telefon. Furcsa. Nem vettem fel, gyanús volt. Utána rákerestem itt. Letiltottam.
Biztosítóként mutatkozott be,de éreztem, hogy csaló.
Semmirekellő bohócok, ne vedd fel ha jót akarsz.
Többször hívtak, de mindig kinyomtam. Tiltom.
Csalás, neved fel vagy hívd vissza mert piszkosul magas telefon számlád lesz!!!!
Az alphaphone.hu telemarketinges cég home office-ból dolgozó kismama alkalmazottai hideghívással hívogatnak, Aegon kiegészítő biztosítást kínálgatnak. Miközben rég rendelkezem már mindennel amire szükségem van. Gyakorlatlan, pimasz "üzletkötő"-vel beszéltem. Nem csoda, hogy nagy a fluktuáció a cégnél, ő se marad sokáig az biztos. Én meg az Aegon ügyfele, ha nem hagyják abba a napi többszöri telefonálgatást. Kiadták az adataimat az engedélyem nélkül egy külsős cégnek, és ennek ügyfélvesztés lesz a következménye!
Többször hívott. Egyszer felvettem. Csak szólt a zene. Leraktam. Tiltottam.
Aegon biztosító. A hölgy beszélni alig tudott, a nevemet sem tudta. ???? Ingyen baleset biztosítást ajánlott, ami amúgy már benne van a biztosításomba. Adatokat kért hát leraktam és megy a tiltás!
Másodjára hívott és csak “zenelejátszás” volt.
Alfafon kft. néven azonosította magát a hívó ! Azt állította hogy az AEGON biztosító megbízásából hiv és ingyenes baleset biztosítással egészítik ki a lakás bíztositásomat ingyen. ( Megjegyzem : már tavaly beaktiválták ezt az opciót) És ehhez adjam meg a születési adataimat. Mivel ha tényleg az Eagon-tól hív a nevemen szólít így ez volt az a pont hogy megkértem a hölgyet hogy nem kérem és többet ne is keressen a cége. letettem és tiltottam a számot .
Zene szólt, pár másodperc után kinyomtam és letiltottam...
Nekem is csak zené szólt, le tettem.
2021. 12. 02.-én hívtak egy olyan számomon, amit évek óta nem használok, és nem adom meg sehol. Nem hallgattam meg, mit ajánlanak.
Ma 11:42-kor erről a számról volt hívás.
Zene szólt, pár másodperc után kinyomtam.
Ma hivott ez a szám,valami biztosító, életbiztosítást akart rám beszélni, hiába mondtam neki hogy nem kérem köszönöm,csak mondta mondta,bontottam a vonalat
Zene szólt, pár másodperc után bontottam a hívást.
Miféle banda ez? - Ne tegye le, most nem tudnak beszélni, hívjam vissza őket, mondjam be a nevem és a telefonszámom, utána majd visszahívnak! - Ez valami trükk pl. arra, hogy ha visszahívnám őket, akkor egy hatalmas ... fizetési számlát raknának a telefonszámlámra ???
Többször hívott különböző időpontokban ,de csak zene szól ! Már fel sem veszem !
Zene szólt, pár mp után letettem.
egyből szól a zene, 2 másodperc után letettem
Nálam bele se szólt
A telefon már spamként jelezte. Fel sem vettem.
A telefon már spamként jelezte. Fel sem vettem.
Mészàros Mónika néven keresett, de nem volt érthető honnan. Leraktam
Nálam is zene szólt, leraktam!
Zene szólt. Leraktam. Senki se húzza az időmet.
Mi az a telefonszám-hamisítás? Tájékozódjon itt.