Ezt a telefonszámot 10457 alkalommal keresték. Olvassa el mások hozzászólásait, hogy megtudja kihez tartozik ez a telefonszám. Ha esetleg Ön is kapott hívást erról a telefonszámról, és megtudta kihez tartozik a szám, segítse a többi látogatót egy hozzászólással.
Ma nálam is csengett. Spamnak írta, de ismeretlen számot amúgy se veszek fel.
Hivogat minden nap tiltja a telefonom magától de unalmas
Ez a szám mindennap felhiv valaki tudja esetleg kik ők
Folyamatosan hív ez a szám engem is , blokkoltam , de még így is látom, hogy ma is 2x hívott.
SPAM! Tiltani kell.
Nekem automatikusan azt írta a telefon potenciálisan csalás.
Felvettem, nem szólt bele, 5 mp alatt letette
Engem is folyton hívogat ez a szám már október óta. Én blokkoltam.
Hívott 3 szor, nem vettem fel amint látom valami féle adathalászat.
Napok óta hívogat, kezdem unni.
Engem tegnap és ma is hívtak erről a számról, de nem sikerült megtudnolm, hogy kié, mert a Vodafone erre vonatkozó telefonszámán mindent mondanak, de nem kapcsolnak élő beszédet.
Ma engem is hívott. Felvettem. mert biztosítótól vártam hívást. Nem szólt bele, 37mp-ig tartotta a vonalat, aztán letette.
Négyszer hivott egymas után, blokkoltam a számot de 1 óra múlva másik számról hivott.
Egy nő volt a vonalban, alig 3 hete volt az esküvőm és még sehol nem írtam át a nevem csak az igazolványaimat intéztem el, de már a házas nevemen keresett... Azt mondta valami nyereményjáték cucctól hív aztán biztosítási kedvezményt nyertem kössek biztosítást stb. Felháborító hogy az ilyen személyes dolgaimat már tudják úgy, hogy tényleg még csak az okmányirodában intéztem a névváltoztatásomat.
Potenciális csalás
Egy hölgy volt a vonal túlsó végén, biztosítással kapcsolatos ajánlatot szeretett volna elmondani.
Hívott, felvettem és nem szólt bele, letette.
Hetente többször is hív sőt az adott napon többször is soha nem veszem fel.
Engem is hívogat ez a szám hetek óta ,többször is egy nap.Nem veszem fel de már fárasztó.
Ezt a számot már a rendőrségen jelezhették nálam úgy jön a hívás, hogy Potenciális csalás. Most már blokkoltam a számot , mindenki tegye ugyanazt .
harmadik napja hivogatnak erröl a számrol . tegnap egy hölgy valami biztosító tol volt kérdezte hogy alkalmas e az idöpont ,én mondtam h nem erre kinyomot.
Engem is hívogat már napok óta de nem veszem fel..most az egyszer vissza akartam hívni de azt mondja hogy a hívott szám nem kapcsolható! A hozzászólások alapján én blokkoltam is a telefonszámot a híváslistámban hogy többet ne tudjon hívni!
A napokban engem is hívogatott, nem vettem fel
Rohadék, többször hív, és leteszi
Valaki szorakozik tuti csalo
Nekem mar alapbol kiirja a telom,hogy potencialis csalo,azert egyszer felvettem,de nem szolnak bele nalam sem!En azt nem ertem ez mire jo?Nezem a kommenteket,senkinel nem szolnak bele....mi az ertelme?🤔🤔
Ha felveszem nem szol bele.Vissza már nem lehet hívni
Ezekből a hozzászolásokból semmi nem derül ki.
Engem is hívogat,de nem vettem fel!
Nem lehet vissza hívni
4 perce hívott, nem vettem fel, gondoltam rákeresek a neten.Tiltottam is a hozzászólásokat olvasva.
Engem is hívogat,zaklat,de spam és a telóm tiltja. A rendőrség nem tud semmit segíteni????
0617767135
Engem is hív!de letiltottam.
Már többször próbált hívni,most felvettem nem szólt bele.Tiltottam!
Felvettem a telefont, nem szólt bele senki, letette!
Hívogat nem vettem fel
Engem is többször hivott.de nem vettem fel.
Hívott ez a szám, nem vettem fel, nem tudom mit akart, de nálam alapból kiírja a telefonom, ha gyanús a hívószám
Napokig hívogatott, nem szólt bele senki. Vissza hivni nem lehet. Most már tiltva van
Felvettem. Nem szólt bele.
Naponta hívogat nem veszem fel .😡
Felvettem, bemutatkoztam, néma csend. Majd bontott a vonal.
Felvettem, de nem szólt bele senki. Gondolom valami szokásos marketing lett volna...
Biztosításokat ajánlott (volna) a hölgy.
Napokig hìvogatott, mìg felvettem. Egy biztosìtò termékéről szeretett volna tájékoztatást adni a hölgy.
hívott ez a szám, véletlenül felvettem, de csak valami tájékoztatás volt
Mi az a telefonszám-hamisítás? Tájékozódjon itt.