Ezt a telefonszámot 2616 alkalommal keresték. Olvassa el mások hozzászólásait, hogy megtudja kihez tartozik ez a telefonszám. Ha esetleg Ön is kapott hívást erról a telefonszámról, és megtudta kihez tartozik a szám, segítse a többi látogatót egy hozzászólással.
Ma reggel negyed nyolckor kaptam hívást erről a számról a vezetékes telefonomra. Nem hallottam, de nem is szoktam felvenni az ismeretlen hívókat. (Hívószám megjelenik, és hogy mikor hívtak.) Most délután néztem rá a telefonomra, és egyből rákerestem a telefonszámra, hogy mi a szösz lehetett. Köszönet minden eddigi hozzászólónak!
Titkos vezetékes számomon hívott, 3-4-et csöngetett. Visszahívtam, mert azt hittem, az orvosi rendelőből hívnak (nekik megadtam a számot), de folyton foglalt volt. Ebből gyanakodtam, hogy a kuncsaftokat veszi sorra. Jó, hogy itt olvasható ez a sok vélemény. Köszönöm!
Állami cégnél dolgozom. Hívószám kijelzéses asztali telefonjaink vannak. Rendszeresen hétvégén változatos időpontokban érkeznek a hívások. Rengeteg alkalommal próbálkoztak már.
Ma már érdemes áldozni egy számkijelzős vonalas telefonra. Legyen hangposta, ahol tud a hívó üzenetet hagyni. Ha nem írja ki a hívó számát mert titkos, akkor hozzá se nyúlni! Ha kiírja de ismeretlen, akkor se. Senkivel nem keveredek beszélgetésbe ha én nem akarom! Ezzel teljes a nyugalom! :))) Még rímel is. :)
Vasárnap délután 5-kor! Nyugdíjasházba 32 évesen? Mi van? Ezek valami csalók! Szám letiltva!
Ahogy előttem is, valami idősek otthona téma stb., rákerestem a helyre, felhívtam őket, aranyos bácsi felvette szombaton is, közöltem vele a helyzetet és a nemtetszésemet, jelezte, hogy ők egy külön céget kértek meg a hírdetésre, szerintük "nem személyes alapon megy", a kérdésre, hogy meg tudják-e adni a külsős szervezet elérhetőséget csak annyit kaptam, hogy ők se tudják. Érdekes.
2 csörgés után felvettem, de már nem volt benne.
Csatlakozom az első hozzászólóhoz, ugyanaz a lelkes szöveg, a Deseda tó környékén épülő idősek otthonába keresnek jelentkezőket. Én szintén idős nyugdíjas vagyok, tényleg érdekelne, hogy honnan kapják az adatokat.
Leküzdve az undoromat, végighallgattam. Lelkes automata szöveg volt, férfihang. Mint budapesti hatvanast, egy somogyaszalói (!!!) bentlakásos idősek otthonába akartak beszervezni. Épül az izé, szolgáltatásokkal, tessék gyorsan beszállni, az első húsz áldozatnak kedvezmény. És ha ez közelebbről is izgat, megnyomni a 2-es gombot, majd visszahív a főnök. Most már csak azt kéne megtudni, hogy honnan a csudából szerzik ezeket a listákat. Biztos, hogy illegálisan, feketén. A számom titkos, az ügyfélkapun az államnak is letiltottam az adataimmal való kereskedést. Ezek pedig nyilván az életkort is tudják, bár az rejtély, hogy miért hiszik potenciális madárnak a bp.-i belvárosi hatvanas korosztályt a somogyaszalói tervezett öregotthonból. Rákerestem, meg is van neten, videóval is, hogy épülget valami ott, 2022 áprilisában nyitnának, azaz most nyilván pénzt hajhásznak a semmiért a nyugdíjas korosztályt megcélozva. Rövidesen temetkezési vállalkozók fogják zaklatni a 60 fölöttieket, hogyha nem tejelnek épülő világ végi öregotthonra, akkor legalább temettessék el magukat. Mindenki óvakodjon, zsákmányállatok vagyunk. Ahogy a mindenféle sok százezres „orvosi” kütyükkel házaló bűnözőknél is.
Miert szorakozik?
jtyjtyjtyjty
Mi az a telefonszám-hamisítás? Tájékozódjon itt.