Ezt a telefonszámot 1821 alkalommal keresték. Olvassa el mások hozzászólásait, hogy megtudja kihez tartozik ez a telefonszám. Ha esetleg Ön is kapott hívást erról a telefonszámról, és megtudta kihez tartozik a szám, segítse a többi látogatót egy hozzászólással.
Ma pontosan 10 alkalommal hívtak BP-i számról. Szerencsére ebből 9 már blokkolva van csak a telefon jelezte, hogy kerestek. A 10. szám kicsengett, de kinyomtam. Erre felhívás egy 30 számról amit felvettem. Megkérdeztem az előbb is Ő hívott. Igennel válaszólt és még neki állt feljebb, hogy miért nem vettem fe? Azt mondta, hogy megrendeltem 36 ezer forintért látásjavító tablettákat. Nem elég, hogy örökösen zaklatnak, még bolondnak is néznek. Táncsak tudom, hogy nem rendeltem semmit. Igencsak régen közel egy éve rendeltem Omega 3-at azóta semmit. Felháborító ez a pofátlan tolakodás. Tegnap is 8 hívásom volt. Mind blokkolt, így nem hallottam csak utólag láttam. KB. 45-50 számot tettem feketelistára. Remélem már egyszer elfogynak.

Szerencséthozó talizmánt ígérnek 40000ft ért
Igen rendszeresen hívnak és már nagyon unom..nem vettem fel egyszer se de nem is fogom
Folyamatosan hívnak erről a számról. A telefon kijelzi, hogy Potenciális család. Megpróbáltam visszahívni, akkor azt mondta, hogy nem kapcsolható.
Bizalmatlan vagyok! ,,natúrgyógyszer" internet eladása, rátukmálása csökkenő árkategóriákkal! Kontrolálhatatlan! Vigyázat!
juli4-én hívtak a számról de nem tudom milyen cég. Visszér krémmel kapcsolatban,szállítást ígértek, de nem jelentkezett senki.
Hívjon visza
Terméket akarnak rátukmálni az emberre, azzal a címszóval, hogy rendelt-e, rokona rendelt-e, nem érdekli-e. 10-20 percenként hívogatnak, erőszakosak.
Hívtak de nem szólt bele senki, visszahívtam és zene szólt.
A telefonom potenciális csalásnak jelzi ezt A számot . Szeretném tudni ki lehet.
Mi az a telefonszám-hamisítás? Tájékozódjon itt.