Ezt a telefonszámot 1455 alkalommal keresték. Olvassa el mások hozzászólásait, hogy megtudja kihez tartozik ez a telefonszám. Ha esetleg Ön is kapott hívást erról a telefonszámról, és megtudta kihez tartozik a szám, segítse a többi látogatót egy hozzászólással.
Teljesen ártalmatlan semmit nem tukmálnak rá az emberre csupán Raiffesentől hívtak ugyan úgy és tájékoztatás adása miatt 3percben elmondtak egy ajánlatot a banknál de semmi több
Több napon keresztül hivogat, de nem lehet visszahívni. Abban a pillanatban sem amikor leteszi a vonalat.Délelőtt, délután 17:00 óra után is próbálkozik.
Raiffeisen bank, ajánlatokkal keresnek.
Felhívtam a Raiffeisen ügyfélszolgálatot, elmondosásuk szerint tényleg ők azok, valami Hűségprogrammal kapcsolatban kerestek, de én is elhajtottam őket (bár mint kiderült feleslegesen).
Azt állítják, hogy Raiffeisen banktól hívnak, hogy tájékoztassanak valamiről - hol tegeznek, hol magáznak. Kérték az adataim beazonosításhoz, amiket inkább nem adtam meg, így tisztességesen elköszöntek és letették a telefont. Kértem közben, hogy emailt küldjenek akkor róla, ha telefonon beazonosítás nélkül nem tudnak informálni, de úgy - elmondásuk szerint - nem közölhetik. Csalás szagú. Soha ne adjátok meg a személyes adataitokat, ha nem ti hívjátok őket.
Tudta a teljes nevem és azt mondta hogy a Raiffeisen banktól hív, lehet csaló de lehet hogy nem. Többször hívott már
Spam
Mi az a telefonszám-hamisítás? Tájékozódjon itt.