Ezt a telefonszámot 1918 alkalommal keresték. Olvassa el mások hozzászólásait, hogy megtudja kihez tartozik ez a telefonszám. Ha esetleg Ön is kapott hívást erról a telefonszámról, és megtudta kihez tartozik a szám, segítse a többi látogatót egy hozzászólással.
Egy hónappal ezelőtt hívott 7x,három órán belül,nem fogadtam egyik hívását sem, helyette felraktam a blokkolt hívások listájára. Jól tettem,mert azóta nem csörget feleslegesen. Nem számít kié volt a szám. Én Attila vagyok Nyergesújfaluból
Csörgött, felvettem, automata jelentkezett be, azt mondta, h az Erste banktól keresnek, szünet, majd kapcsolt az ügyintéző. Elmondta a szokásos dolgokat, adatkezelés, rögzítik a beszélgetést, stb… Majd kérte a születési dátumot és anyja nevét. Mondtam, h nem akarom megadni Erre mondta, h részben ő meg tudja adni, h bizonyítsa, h tényleg Erste bank. Mondtam, h ok, megadta a születési évem és Anyukám keresztnevét. Ezután kérte, h egészítsem ki, ezt megtettem. Ezután mondta, h vehetek fel hitelt, 500eFt-tól több millióig, Nem éltem az ajánlattal.
Pár másodpercig nem szólt bele senki, majd automata bemondta, hogy az Erste Banktól keresnek, utána kapcsoltak egy ügyintézőt.
Felvettem, senki sem szólt bele.
Egyik héten hívott, nem vettem fel. Rá egy hétre megint, felvettem és nem szólt bele senki.
Többször hívtak erről a számról, még nem vettem fel egyszer sem.
Felvettem , senki nem szólt bele. Le is tiltottam
Engem is megtalált ! Fel vettem, senki nem szólt bele ! Senki ne hívja vissza, biztos hogy csalás akar lenni !
A telefonom SPAM ként jelezte így nem vettem fel.
3 másodpercre megcsörgetett ,majd lerakta. Esélyem sem lett volna felvenni. Az az érzésem volt,mintha szándékosan tett volna így,h én hívjam vissza.
Mi az a telefonszám-hamisítás? Tájékozódjon itt.