Ezt a telefonszámot 5727 alkalommal keresték. Olvassa el mások hozzászólásait, hogy megtudja kihez tartozik ez a telefonszám. Ha esetleg Ön is kapott hívást erról a telefonszámról, és megtudta kihez tartozik a szám, segítse a többi látogatót egy hozzászólással.
Ma 12:41-kor hívott a Lux Hungária Kft. Ara hivatkozott, hogy XY ismerősöm adta meg a számomat és a beszélgetést rögzíti. Megkérdeztem, hogy milyen ügyben keres. Néma csend lett a vonal túlvégén! Nem válaszolt, így kis idő múlva kinyomtam a vonalat. Felhívtam az ismerősömet, aki közölte, hogy senkinek nem adta ki a titkosított számomat.
Engem is hívtak többször is. Vízzel, tisztító eszközzel v csak közvélemény kutatással kapcsolatban. A baj az h nem értik meg ha az ember azt mondja NEM az azt is jelenti. . Ha kulturált és udvarias vagyok NEM értik meg.
Dettó, mint a többieknél.
A múlt héten kétszer is hívtak erről a számról, egyszer egy hölgy, majd pár nap múlva egy férfi. Mindkét esetben bizonyos Szakács Jánosnét kerestek. Téves kapcsolásként letettem, utána letiltottam.
Nekem ugyanez volt amit előző hozzászoló írt: Nekem ma 16:03-kor volt hívásom erről a számról. Néhányat csörgött, majd letette. Próbáltam visszahívni, de nem csörgött ki. Illetve a saját készülékem kiírta, hogy a hívott számon a bemenő hívások le vannak tiltva. Letiltottam én is!! Az előző bejegyzéseket köszönöm, hasznosak voltat számomra !
A Lux Hungária Kft. víztisztítót forgalmazó cég. De ez több, mint gyanús. Én tiltom az ilyen számokat.
Két napja hívogat nekem étrend-kiegészítőket akar ajánlani . Időpontban megegyeztünk Ha van valakinek tapasztalata a személyes táplálkozásról írjon .!
Nekem ma 10:45-kor volt hívásom erről a számról. Néhányat csörgött, majd letette. Próbáltam visszahívni, de nem csörgött ki . Illetve a saját készülékem kiírta, hogy a hívott számon a bemenő hívások le vannak tiltva. Letiltottam én is!! Az előző bejegyzéseket köszönöm, hasznosak voltat számomra !
Valóban Lux Hungária, és ezzel nem is lenne baj, mert van tőlük készülékem, a probléma az, amit korábbi hozzászóló is jelzett, miért úgy kell manapság "eladni terméket", hogy ilyen köntösbe öltöztetjük a lakásba jutást, hogy "az ivóvíz minőségének vizsgálatára kaptak megbízást, kérnek egy időpontot amikor jöhet egy kolléga, fél pohár vízre és egy áramforrásra van szüksége a vizsgálathoz" ... na, ez a gyanús, de nagyon! Főleg, hogy már vagy fél éve is pont ilyen indokkal kerestek másik számukról... azóta nem találtak elég vizsgálható mintát??? Visszahívtam őket (mert először mindig adok esélyt), és nem csörgött ki, tehát ez már a második gyanús jel. Ezzel ment is spam-be
Többször is hívtak az elmúlt napokban. Új porszívót, vízlágyítót stb akarnak eladni.
Mi az a telefonszám-hamisítás? Tájékozódjon itt.