Ezt a telefonszámot 151816 alkalommal keresték. Olvassa el mások hozzászólásait, hogy megtudja kihez tartozik ez a telefonszám. Ha esetleg Ön is kapott hívást erról a telefonszámról, és megtudta kihez tartozik a szám, segítse a többi látogatót egy hozzászólással.
Felvettem, zene szólt, picit várzam, nem történt semmi. Ha közvéleménykutató, akkor mégis ki van kiért?
Az imént hívott, és automatikus zene szólt bejelentkezés helyett. Pár másodpercig türelmes voltam, senki nem jelentkezett be így letettem.
Ma hívott. Zene volt. Egy idő után kinyomtam. Nem is értem... ha valaki hív (cég) még akkor is zenét kell hallgatni?
Közvéleménykutatás, Kód Kft., társadalmi, gazdasági témában. Udvarias hölgy kért erre 15-20 percet.
Egyszer felvettem, nem volt jó épp akkor, kérdezte mikoe hívjon újra, mondta. Talán délután. 20 perces kérdőív. Azóta 6-8x hívott. Ez már zaklatás..... Letiltottam.
Mai nap folyamán hívott, először zene aztán egy hölgy mondta hogy kód Kft közvélemény kutatás. Ment is a tiltólistára
Ma hívott, felvettem, csak zene szólt. Az én telóm nem jelezte spamnek.
Felettem, zene szólt, bontottam a vonalat. Samsung telefon "spam"-nek jelezte.
Hívott, felvettem, zene volt.és kinyomtam!
Code Kft vagy Kód Kft közvéleménykutatást végzett. Tegnap hívott magyar gazdaság állapotáról kérdeztek főleg. 15-20 perc
Mai nap folyamàn kaptam a hívást,csak zene szólt. Letiltva illetve jelentve lett.
Eléggé ázsiai akcentussal, Danielként mutatkozott be, állítólag a Microsoft-tól és annyit kérdezett, hogy "how are you?" bontottam a vonalat... Egyébként velem ez már a 2. szám ami szóról szóra ugyanezt csinálja... Nem szeretném kideríteni, hogy mire menne ki a játék, tiltottam, jelentettem...
Ma hívott, felmérés miatt hívott 15-20 perc. A születési évemet és a legmagasabb iskolai végzettséget kérdezte. De megszakadt.
Mai napon hívott, felvettem, zene, nem szólt bele senki, letettem.
Mai napon hívott mire felvettem csak a zene ment, nem szólt bele senki. Biztos csalás állhat a háttérben.
Mai nap kerestek és be is mutatkozott de nem értetem és mondta hogy valami fel mérés mondom benne vagyok kérdezte a születési évemet és mondtam neki hogy 2007 és akkor mondta hogy akkor inkább hanyagoljuk
Az előző kommentekben foelsoroltakat tapasztaltam az imént én is.
Engem a mai nap folyamán hívott ez a szám,de nem hívtam vissza mert a telefonom spámként jelezte.
Az eddigi leírás mind igaz.
Megerősítem a leírtakat, engem májusban és a mai napon is keresett ez a szám, visszahívtam és foglaltat jelzett egyfolytában. Felidegesített, ezért én is blokkoltam.
foglaltat jelez..
Felvettem, de csak zene hallatszott és nem szólt bele senki, letettem.
Felvettem, beleszólt de nem értettem semmit. Kértem a türelmét de mire arrébb mentem már rám tette a telefont, hogy "jól van akkor viszont hallásra". Próbáltam visszahívni, de kisípol.
Csatlakozom, minden bejegyzés igaz
Mai napon hívott mire felvettem csak a zene ment,viszahíváskor foglalt
Még mindig hívogatják az embert, zene szélfújás játszik, beleszólni nem szólnak
Hívott, nem vette észre, visszahívtam volna, de rögtön kisípolt a telefon. Rákerestem, most tiltottam is.
Közvéleménykutatás. Tiltottam.
Nem voltam bekapcsolva. Visszahivtam. Folyamatosan foglalt
Kozvelemeny kutatás, de valószínű csalók.
Közvéleménykutató szám volt. Az egyik válaszra reflektálva: egy évig dolgoztam ebben, a telefonszámokat egy matematikai algoritmus generálja, nem ők írják be.
Csak zenélt, senki sem szólt bele. Letettem.
Közvéleménykutatásként hívott fel, mire bármit is mondtam volna letette! :D
Közveleménykutatás. Letiltva + spamkénet bejelentve.
Engem is hívott. Közvélemény kutatóként mutatkozott be. Feltenne pár kérdést, ha nekem alkalmas az időpont. Válaszolok szívesen,ha nem olyant kérdez amire nem szeretnék válaszolni. Erre letette. 🤣
Csak zenélt, senki sem szólt bele. Letettem.
Hívott, de a telefon már előszűrte "Átverés" címmel. Az alábbi hozzászólások ezt megerősítik. Köszönöm aki beírt és segített ennek tisztázásában. Szép napot!
Engem is hívott ma. Azt mondta közvélemény kutató. Mondtam, hogy nem szeretnék részt venni benne. megköszönte, letettük.
Nem is értem, hogy ha le van tiltva az hogy a telefon szolgáltató nem adható ki a telefonszámomat, akkor milyen úton- módon jutnak hozzá a telefonszámomhoz. Borzasztó hogy ennyire el terjedt a csalók száma, hogy az ember már idegen számot nem mer fel venni, mert minden második csaló.
A 3.kozvelemenykutató hív marhaságokat kérdeznek,visszahívni nm lehet
Csak zenélés jön, senki se szól bele
Közvélemény kutató, nem értettem ,hogy honnan hív ,mondtam nem alkalmas ,és lerakta ,remélem nem emelt díjas szám! Tiltó listára tettem-
Meg kérdezte a kedves közvélemény kutató hölgy,hogy mikor máskor jó..mondom nem lesz jó máskor sem. Meg kérdezte,akkor mikor hívhat mire mondtam, hogy semmikor. Erre neki állt velem üvöltözni a telefonba hogy márpedig akkor én miért mondtam hogy máskor jó lehet.. mindennek van egy határa.. ha már zaklat legalább ne legyen tahó.
Rosszkor hívott, gondoltam visszahívom, de az itteni visszajelzések alapján nem tettem, köszönöm az előzetes véleményeket.
Halló. Halló. Közvéleménykutató alkalmas időben hívtam? Nem. Nem alkalmas időben hívott. A nő le is rakta a kagylót. Csaló. Üdv.Henriett Békéscsaba
Én felse vettem. Minden habozás nélkül letiltottam a f*szra!
Hívott tegnap este 2x visszahívtam foglaltat jelez
Ismeretlen számot soha nem veszek fel. Ezt sem.
19.50 kor mit zenél ez itt nekem
19⁵⁰ kor hív... Gondoltam ilyenkor már nem telefonálnak ilyenek.... De... Közvéleménytkutat... Hamar elköszöntünk.
Ez a szàm àladojan csörgent
Engem is hívott az imént felvettem csak zene szólt Kinyomtam a telefont és tiltottam is a számot!
Pofátlanság netovábbja.... Este fél8-kor hív.... Mint olvasom, közvélemény-kutat.... Hát az enyémet kutathatja😁
Híváskor egyből megnéztem az interneten kié a szám de erre az oldalra tévedve úgy döntöttem nem veszem fel. Körülbelül fél percig csörgetett, majd letette.
Csörgött hármat aztán letette! A telefononom spamként azonosította! 2024 08 07.
Közvéleménykutatást végeznek. Állandóan hívnak. Amikor sokadjára megelégeltem és megkérdeztem, hogy honnan van meg a telefonszámom, azonnal rámcseszte a telefont, gondolom nem akarja az idejét vesztegetni. Csak másokét.
E hó 23-án hívtak, többször is. Felvettem. Csak zene szólt. Köszönet a hozzászólásokért! Nem fogom felvenni, főként, hogy közvéleménykutató!!
Nem Koach, hanem Kód kft. a cég neve. Valóban közvéleménykutató, ráadásul fideszes. Biztosan Rogán megrendelésére szondázzák a lakosságot. Nem válaszoltam nekik. Azt javaslom ha válaszolnak is, semikképp se a tényleges gondolataikat mondják, az államhatalom számára az a legértékesebb, minél pontosabban tudják monitorozni a lakosság érzelmeit. Szendrődiné Pikilcsány Mónika, Paloznak
Koach Kft. -től telefonált egy hölgy közvélemény kutatás céljából . Be sem mutatkozott , meg se kérdezte hogy név szerint kit keres .
Csak zene szólt benne...
Közvélemény kutató zaklat telefonon hetek óta,már letiltottam. Emese Százhalombatta
Engem is hívott az előbb, szerencsére nem veszem fel az ismeretlen számokat.
Nem voltam mobil közelben, nem hívtam vissza. Ha valakinek fontos a mondanivalója, nem talál,akkor leírja üzenetben. Ennyi !
Közvéleménykutatás címmel hívtak, mivel a hölgy nem tudta megmondani kinek a nevében készíti a delmérést, így bontottam a hívást.
Felhívott. Felvettem. 9 perc 59 másodpercig tartottam,folyamatosan zeneszó hallatszott,majd megszakadt a hívás. Többször fel nem fogom venni!!! Hát,ki ez? Mi ez? Baloghné Zakariás Krisztina Nóra Zugló
Hívtak felvettem csak zene szól…..
Hívott egymás után több,mint 10-szer. Nem tudom ki lehetett,de egyébként meg lesz*rom. Felvettem,rádió szólt a háttérben,senki nem szólt bele, majd letette. Ez egy Idióta marha,aki csak szórakozott velem. Na,hát az anyukájával játsszon,ne én velem. Icuka
Koach Kft. Közvéleménykutatás.
csak zene szólt azonnal kinyomtam
Közvéleménykutatás miatt hívtak.
Felvettem, zene szólt, kinyomtam.
Felvettem, zene szól ,tiltom😉
Nem fogadott hívás volt. Visszahívtam, kicsöngött, nem vették föl. Később spamként jelezte a telefonom.
Nem fogadott hívás.Próbáltam azonnal visszahívás,állandóan foglaltat jelez.
Odáig hallgattam meg,hogy közvélemenykutatás,na ott mondtam,hogy nagyon nem alkalmas és rányomtam a telefont,előtte még bemutatkozott,meg valami kft-től van.
Kód Kft. politikai közvélemény kutatás, ön szerint is lehet-e atomháború. ráraktam a telefont, fel ne vedd neki.
Közvélemény kutató cég, akinek van pár perce nyugodtan felveheti, normális hangnemben közéleti, gazdasági érzeti kérdésekről kérdeztek, benne pártpreferenciát is.
Nem tudtam fogadni a hívást mert nem jó a telefonom, de amikor vissza akartam hívni azonnal foglaltat jelez.
"közvélmény kutatást végzük" - eddig hallgattam, aztán kinyomtam.
Érthetően bemutatkozó fiatal hölgy a Kód Kft.-től végén még a weboldaluk elérhetőségét is megadta. Környezetvédelmi, fenntarthatósági kérdőív volt. Nem érintett politikai kérdést így válaszoltam. Ez a webes felületük: https://szovalsegitek.hu/
A hozzászólás linket tartalmaz. Legyen körültekintő!
spamként jelzi, tiltva lett!
Fideszes kozvelemenykutatas a Gorgenyi fele Kod Kft-tol, most a polgi valasztas es szavazas erdekli oket.
Udvarias,közvélemény kutatás!
Automatikusan spam-nek jelezte a telefonom.
Ő hívott, felvettem, köszöntem, nem szólt bele semmit, aztán letette.
A Kód Kft. közvélemény-kutatója. A budapesti önkormányzati jelöltekről kérdezett.
Érthetetlen nevű cég nevében telefonált egy Ildikó nevezetű hölgy. Közvélemény kutatás keretében érdeklődött, hogy van-e közelemben 60 év alatti hölgy , semmi köze hozzá, igy a beszélgetés nem folytatódott
Engem ma hívott. Bemutatkozott névvel, céggel. Elmondta jövetelének okát vagyis, hogy közvéleménykutatást végez. A felmérés kb. 20 percet vesz igénybe. Mondtam neki szívesen válaszolok. Kérdezgetett mindenféléről. Vásárlás, egészség, lakáskörülmények, szabadidőeltöltése. A végére hagyott egy pár politikai kérdést. A végén megköszönte a válaszokat. Érthetően, kulturáltan beszélt. Állítólag, hogy többek között engem keresett meg telefonon egy véletlenszerűen működő számgenerátornak köszönhetem! A 20 perc után ment tovább a napom. Legalább végre talált egy olyat aki válaszolt a kérdéseire. hehe
KÓD Közvéleménykutató iroda társadalmi, közéleti felmérést készít.
Közvélemény kutatás mondtam nem érek rá, nem tudtam lerakni, lefagyott a telefon,,...
Napi szinten többször zaklat, javaslom a szám tiltólistára tételét.
Valami Coaching Iroda nevében mutatkozott be, közvéleménykutatás céljából, de mivel nem volt se időm, se pedig energiám végighallgatni és nem tudom ezek honnan tudták meg a számom, bontottam a vonalat.
Csak valami háttérzenét hallani aztán csend (ka.ja.be)
A munkahelyi belső, nem publikus telefonunkat hívta, innen gondolom, hogy találomra hívogatnak random számokat. Valamilyen közvélemény kutatás lett volna, persze a cég neve nem érthető, úgyhogy fogtam magam, és letettem.
Háromszor hívott, annit értettem, hogy valamileyen Napsugár és közvéleménykutató, aztán amikor azt mondtam hogy persze, hajlandó vagyok kérdésekre válaszolni egyszerűen bontotta a vonalat, letiltottam...
Hadarva érthetetlenül bemutatkozott talán annyit értettem , hogy közvélrménykutatás Végül elnevette magát aztan ki is nyomta
Közvélemény kutatás Magyarország gazdaságáról. Annyit mondtam a bemuti után, hogy szerintem hanyatlik, erre bontotta a vonalat :D
közvélemény kutatás ennyit értettem, meg 15 perc - de nem értettem kicsoda és micsoda...
Közvéleménykutatás
Engem is hívott nem voltam a telefonnál. Visszahívtam, de folyamatosan foglalt.
Hívott, közben vártam telefonhívást ismeretlen számról de nem tudtam felvenni. Visszahívtam foglalt volt, de ezekszerint nem is baj.
Közvélemény kutatás a mesterséges intelligenciát ól, amit kimondta letettem mivel nekem erre nincs időm.
Ma hívott, telefonon "valószínűleg spamként" jelölte.Bejelentések szerint felmérést jelölt.. nem vettem fel.
Közvéleménykutatás volt a mesterséges intelligenciáról.
Engem ma kb. 15-ször felhívott és a bankkártya adataimat akarta. Tiltottam.
Engem is hívott ez a szám,spamkent jelezte a telo,de felvettem.A Kút Kft-t mondta,de alig értettem valamit,mert a nő végigröhögte az elejét.Tiltottam
Spamként jelezte a telefon. Nem vettem fel.
Közéleti témákkal kapcsolatban szeretett volna kérdéseket feltenni ma délután a hölgy ezen a számon.
En is kaptam hivast, erről a szamrol. Nem vettem fel.
Naponta zaklat, a telefonom már eleve letiltja.
Telefon spam-ként jelölte, tiltottam.
Közvélemény kutatás.
Közvélemény kutatás. Fél órát beszéltünk
Állítólag közvélemény kutatás ,de végig se mondta bontotta a vonalat. tiltottam
Közvélemény kutatás. KOD Kft.
Spam
Valószínűleg spam jelzés.
Engem is többször hívott,a képernyő piros és írja,hogy valószínűleg SPAM.Nem vettem fel.
Nekem csak zenélt, meguntam és bontottam a hívást. A hozzászólásokat olvasva ezt a számot letiltottam.
Közvélemény kutatás céljából hívott, majd ami után igent mondtam letette.
Megkérdezte 50 feletti-igen. Főiskola vagy egyetemi végzettség-igen Akkor tárgytalan mondta. Bizonyára kerüli az okosokat....akiket nem lehet becsapni. A telefon azt irta ki valószínűleg spam, Ezeket nem kell felvenni.
Ez rendszeresen próbálkozik. Pedig már tiltva van február óta!
Napok óta szakadatlanul bombáz, de sose vettem fel, avagy elutasítottam. Fáradhatatlannak tűnik, most már tiltani kell, mert nem áll le.
Közvéleménykutatás. Januárban hívott először, udvariasan visszautasítottam, ennek ellenére újra keresett néhány nappal később. Ismét elmondtam, hogy nem szeretnék részt venni a projektben, és kértem, hogy ne hívjon. A biztonság kedvéért tiltották. Azóta 11 alkalommal próbálkozott, persze hiába.
ezen a héten 20szor hívott letiltottam a pcsba
Közvéleménykutatás, 15 perc volt. Udvarias, kedves hölggyel beszéltem.
Két nap hívtak, különböző időpontban. Ez egy régi telefon, nincs velem, de van aki ezt a számot ismeri, és ezen hív. Elolvastam a többiek hozzászólását, így nem fogom felvenni. Ezúton is köszönöm.
Közvélemény kutatás kb 15 percben most, vagy később amikor nekem alkalmas - megköszöntem, azzal, hogy nem kívánok ebben részt venni.
Engem is többször hívtak, de nem értettem, hogy milyen kft, talán Kiliti-nek értettem. Közvéleménykutatást akart, kb. 15 percben. Nemet mondtam.
Valószínűleg spam, írta a kijelző. Azért felvettem. Mondta a kft-t meg hogy közvélemény-kutatás. Kérdezte, hogy mikor születtem. Mondom, miért kérdez pontos személyes adatot, nem elég neki egy tólig-os kategória? Különben meg mit akar eladni nekem? Erre zavarba jött, mondta megint a közvélemény-kutatás szöveget, meg hogy például a 65 feletti diplomás kategória már megtelt. Hát akkor bingó, engem már nem kérdezhet, szép napot.
Közvélemény kutatás miatt hívott, azt hitte hogy Szentesen lakok. Mondtam, hogy számomra nem releváns a dolog.
Közvélemény kutatásra hivatkozva hívott, mondtam, hogy most nem jó az időpont, majd az alábbiakat mondta szó szeint: "hú, de hazudik, mint állat", és letette.
Szintén valami Kft, közvélemény kutatást kért,de leráztam.
Előző nap +36 21 251 1253-as spam szám, most ez.
Engem is 2x hívott, Kód Kft (?) közvéleménykutatás, csak nem értem, hogy miért kint telefonál az udvaron ahol a szél miatt nem is érteni mit mond. Tegnap is szintén innen hívtak csak másik számról, azt se értettem mert a túloldalt fújt a szél. Tiltottam a leírtak után.
Naponta többször is hívogat ez és egy ugyanilyen 68as végződésű.hiába teszem tiltóra valahogy mégis tudnak hívni.egyszer közvélemény kutatás minden hülye témában, egyszer állítólag regisztráltam valami nyereményre,volt mikor csak zene szólt percekig vagy olyan hang mintha én hívnám őket,a szám mindig ugyanez csak a vége más és újra és újra hívnak akkor is ha közlöm többé ne hívjanak mert fél lesznek jelentve!
Szintén közvélemény kutatott volna.
Kaptam erről a telefonszámról SMS-t, a telefonom spam-nek minősítette. Többször is hívott. Azonkívül vonalas telefonon is hívott, egy férfihang, magyarul, recsegett a vonal, mondtam, nem érthető. Erre letette.
Hívott délután negyed 7 kor . Nem tudtam felvenni. De kijelezte a telefonom hogy spam ezért valószínűleg tiltó listára kerül már csak a hozzászólásokból kiindulva is.
Napi szinten 3x hív. Tiltólistás.
Engem is hívott többször!Nem vettem fel ,de most már idegesítő a napi 2-3 alkalom ,de most visszanéztem és mindig 34mp csörög ki a telefonom!
kiez? visszahivtam foglalt volt vegig
Letiltottam olyan 2-3 hete. Ezután 2-3 naponta hívott, majd az elmúlt 6 napban minden áldott nap, a napi napon pedig 3x. Hát... Elég idegesítő kezd lenni.
Engem felhívott, és csak valami háttérzene szólt.
Engem ma hívott. Nem szóltam bele, ő sem. Kb 1 percig játszottuk, én hamarabb meguntam. Tiltás
szelektív hulladékgyűjtésről kérdezte a véleményemet egy fiatal nő
Tárgyilagosan, közvéleményt szeretett volna kutatni, egy nehezen érthető vonalon, egy nehézkesen beszélő női hang! Tiltás lesz ennek a számnak is, mint az összes többi ilyennek! Elfér a többi tiltott között!
2x hívott, de kiírta hogy valószínűleg spam, nem is vettem fel. Ma újra hívott, most már tiltom.
2x hívott, de kiírta hogy valószínűleg spam, nem is vettem fel. Ma újra hívott, most már tiltom.
Valami idősebb nő volt, érdekes módon tudta, hogy melyik városban élek. Mondtam neki, hogy nem érek rá, dolgozom, erre erőszakosan mondta, hogy akkor holnap reggel hív, majd vegyem fel... a néni szerintem előtte megivott pár macifröccsöt, elég érthetetlenül, lelassulva beszélt.
Csak valami nyomi zene szólt a háttérben, most számmal tegnap rejtett számmal ugyanez a nyomi zene, találkoznánk órbaverném.
Ez egy nagyon szélhámos zaklató, azt is ismételgette hogy "After rain there is thunder" és nem tudom mit jelent!
Kéthavonta, CATI módszerrel készülő közvélemény-kutatás az Országgyűlés Hivatala Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja tevékenységének segítése érdekében"
A telefonom automatikusan spam hívásba tette
Helyi jellegű ügyekben közvélemény kutatás, nyugodtan fel lehet venni.
Engem is többször hív de nem veszem fel. Érdekes, hogy még este 6 után is hívogatnak. Spamra teszem
Valami cég, aminek a nevét visszakérdezés után se tudtam érteni. Magyarország gazdaságával kapcsolatban akartak 10 percben közvéleményt kutatni.
Hívott, nem tudtam felvenni. Később visszahívtam többször és nem vette fel.
Spam hívás
Ingyen film: http://netfilm.dyndns.hu
A hozzászólás linket tartalmaz. Legyen körültekintő!
Hívott volna, de látva a kommenteket szerencse, hogy nem vettem fel.
Szélhámos zaklató, az elmúlt időszakban sokszor hívott!
Nekem feketelistán,van nem lehet visszahívni
Engem is hívtak ma megkérdeztem kit keress néma csend és csak hallgatott...ez után kérdeztem a telefonszamot néma csend...megkertem tegyen tiltó vagyis Robinson listára erre flegma hangnemben "magát soha az életben nem is hívom többet"" ????????és lebunkozott ????
Közvélemény kutatás. Semmi gáz ! Gazdasági kérdések ! Automata hív majd egy alkalmazott veszi át.
A hivatali irodai számunkat hívogatja, legutóbb péntek este fél hatkor. Azt se tudjuk, hogy sikerült neki a mellékünket direktben felhívnia, mikor az nem nyilvános. Valószínűleg találomra hívnak számokat.
Közvélemény kutatás, azt nem értettem, hogy melyik cég. A zene azért van, mert ezekben a rendszerekben automatikusan tárcsáz egy szoftver és amíg nem kapcsol egy diszpécserhez, addig zene fog játszódni.
Ma hívott, nem tudtam felvenni és visszahívni sem lehet!
Anyukámat hívta ma. Még eddig szerencsére csak egyszer. Egy ideig zenélt, Anyukám megunta és kinyomta.
Felvettem és csak egy zene játszódott le. Nem értem.
Rendszeresen fehív. Néha naponta többször is. Tiltottam!!!
1 hete folyamatosan hívogat
Közvélemény kutatással kapcsolatban hívott, de csak Soproniak vehetnek részt rajta??
Engem is most keresett közvélemény kuzatás céljából, de amikor mondtam hogy hivazalos szervhez tartozom, rögtön megszakította a beszélgetést. Azután blokkoltam a tel.számát, úgyhogy nem fog többet zaklatni.
Rendszeresen fehív, néha naponta többször is. Tiltottam. ????
Közvélemény kutatás
Napi szinten hívogat, már régen a tilott listára tettem.
Foggalmam sincs kiez minden nap percre pontosan 12:23kor hiv. Kezd idegesiteni
Engem is folyamatosan zaklat, jelenteni kell a rendőrség felé.
Érdekes egy közvélemény kutatás folyik itt. Amint válaszoltam, hogy vezető pozícióban van az egyik családtagom az ügyfélkapunál, elköszönt tőlem és letette a telefont. Nem igazán értem, hogy az ilyen mire jó.
Közvélemény kutatés
Minket is hív ez a szám, volt hogy egyszerre szólalt meg mindkét telefon a családban és erről a számról hívtak minket. Ez már zaklatás, jelezni fogom a hatóság felé, ha megint hívnak. Vizsgálják ki, ki intézi ezeket a hívásokat.
Tegnap kétszer hívott percre pontosan két óra különbséggel, telefon spam-nek érezte, ki sem csörgött.
Egyfolytában hívogat. Nem tudom ki az, írtam neki sms t dolgozok. De akkor is hívogat. Tiltom
2024.02.21-én 15:53-kor hívott, felvettem, csak zenélt, kinyomtam.
Felvettem zenélt majd gyorsan kinyomtam. Amikor felvettem akkor vettem észre, hogy spam nek irta a telefonom.
Fontos kövéleménykutatás közéleti témában... 10-15 perc lett volna, de kinyomtam és letiltottam.
Közvéleménykutatás, közéleti témában. Bankban dolgozom, nem érek rá ezzel foglalkozni. Elköszöntünk. Letiltottam.
Február 9. óta hivogat. Először felvettem, csak zenélt. Tiltottam a számot, de a híváslistámban látom, hogy naponta próbálkozik.
2024.02.15-én hívott. Kút Kft néven mutatkozott be, közvélemény kutatás miatt. Rövidre zártam.
Hívott engem is, nem vettem fel. Tiltottam.
Valószínűleg az lehet, amit a többiek már leírtak, enngem 5 perce hívott. 14 csengés után hagyta abba,, én meg nem vettem fel, mert fontosabb dolgom volt. Egyértelműen blokkoltam, sőt, jelentettem is spamként.
Január ('24) vége felé hívott, azt hiszem, biztosítói megbízásból napközben. Mondtam, dolgozok és nagyon nem érek rá: megköszönte, letette. Én pedig letiltottam a számot.
Igen hívott de nem szól bele rögtön kinyomtam
Naponta többször hívja a vezetékes telefonunkat, ha felveszem, nem szól bele senki, csak zenét hallok.
Közvélemény kutatásnak álcázott agitprop a fidesztől csupa manipulatív, hazug kérdésekkel. Szépsége a hazugsággyárnak, hogy mi, adófizetők tartjuk el ezeket is.
Hetek óta hívogat, munka miatt eddig nem tudtam felvenni, de ahogy olvasom, jobb is! Naponta volt, hogy 2-3 alkalommal hívott. Tiltottam én is
Valami közvélemény kutató társaság. Kinyomtam és tiltottam. Nehogy válaszoljatok nekik, semmit se adjatok ki magatokról!!!
közvélemény kutatással kerestek ma, valami C betűs kft-től. Elég zajos környezetből hívott, nem túl profi. Blokkoltam én is.
Valami fideszes agitator lehet. Nem vettem fel, raneztem erre az oldalra, blokkoltam. Ennyi.
Köszönöm szépen a segítséget,szám blokkolva!
A szokásos választás előtti baromság... 3 hívás egy nap alatt...
Kormányzati propaganda és adatgyűjtő szám.
FIDESZ-es automata, áldatlan fővárosi állapotok, Karácsonyozás
Ma hívtak, felvettem, de nem szólt bele senki. Csak zene szólt, de hamar letettem. Olvasva a hozzászólásokat nem veszítettem semmit. Blokkoltam a számot.
Engem is hívtak, nem tudtam felvenni. Próbáltam visszahívni, csak foglalt. Még jó, hogy ránéztem itt. Letiltom.
Munkában hívtak, de nem tudtam felvenni se visszahívni őket. Még jó, hogy felnéztem ide.
Közvéleménykutató, de mivel diplomás vagyok, nem kellettem neki.
Csoportos feljelentést lehetne tenni ellenük GDPR sértés miatt. Kód KFT, www.kod.hu, 1037 Budapest, Testvérhegyi köz 5. bejelentés alatt. 1995-től működő kis valami. Egy hölgyhöz volt szerencsém, aki az első kérdésem után, miszerint a cég a fentebb említett bejelentéssel rendelkező, azonnal tagadta, majd támadóan visszakérdezett, hogy miért van szükségem ilyen információra. Tudattam, hogy szeretném tudni, kinek válaszolok. Erre a hölgy a www.kod.hu weboldalra hivatkozott (semmi információ, viszont a fenti bejelentési címet tartalmazza), majd tudattam vele, hogy ezt meglátogattam, és semmilyen érdemleges információt nem találtam rajta. Akkor hosszú monológ után viszontlátásra... pedig még lett volna kérdésem :( Nem tudom, hogy ebben a bevetésben egyetlen operátor hölgy 12 órázik, és sorra hívja a listáján szerepelő számokat, viszont a listának léte tagadhatatlanul GDPR sértő. A weboldaluk, amely látogatás esetén beleegyezés nélkül betölt minden sütit ugyanúgy GDPR sértő.
A hozzászólás linket tartalmaz. Legyen körültekintő!
Átverés, NER-es Fidesz közeli közvéleménykutató: https://www.telefontudakozo.hu/szam/36208848067
A hozzászólás linket tartalmaz. Legyen körültekintő!
2024.01.29 16:00 körül hívott valaki ezen a számon. Munkában voltam, és alapjáraton ilyenkor nem veszek fel ismeretlen számokat. Tesóm mutatta ezt az oldalt, úgyhogy nem is vesztettem vele semmit.
Kód kft néven bemutatkozott és közvélemény kutatás Budapest, politikai közéleti gazdasági témakörről akart kérdezni. Időigénye kb. 10-15 perces. Elköszöntem.
igen, nyomoztam, egy fidesznyikos közvéleménykutató aljadék! a szám ismerős már többször hivtak, most utánajártam, és lehet jelenteni ezeket a szutykokat. sok sikert aki teszi. https://www.telefontudakozo.hu/szam/36208848067 itt görgess, és van egy felsorolást bünözők, aztán itt egy hosszu komment, itt irja, hogy csoportos feljelentést lehet tenni ellenük......hajrá!
A hozzászólás linket tartalmaz. Legyen körültekintő!
Csak valami zene szólt, hiába mondogattam, hogy 'halló! halló!
átverés lehet, mindig más cég nevével hívnak fel
Ma délután hívott. Nem vettem fel. Spam gyanús.
Hívott,nem vettem fel . A hozzászólások alapján nem is kár.
Hívogattak, egy nő halkan beleszólt de nem lehetett érteni.
Jaj a hozzaszolasok alapjan dejo hogy nem vettem fel????
Csak valam8 dallam szólt, gyorsan kinyomtam.
20 perce hívott senki nem szólalt bele egyből kinyomtam megy a tiltott számok közé
Nemfogadott hívásom volt, mintha tiltva lenne a számom nálla nemtom hívni.
Ma hívott engem is de csak zene szólt. Gyorsan kinyomtam
Ma hívott, csak zene szólt, nem beszélt bele senki, kinyomtam.
Kerestek erről a számról, felvettem, az MVM megbízásából közvélemény kutatást végez, kb. 15 -20 perc - mondtam nem alkalmas az időpont, (majd újra hív, közölte)
A hozzàszólàsok alaljàn megy a tiltólistàra.
Két nem fogadott hívásom volt, de mivel ismeretlen szám, nem hívtam vissza. A yettel tudakozó sem ismeri. Jó lenne kideríteni, hogy mire megy ki a "játék", mert ez biztos megint valami szemét csaló! Ha valaki többet is megtud, kérem irja meg, el kéne kapni a mocskot!
Kétszer hívott,első alkalommal nem voltam itthon, visszahívtam a számot ,foglalt volt.Másodszor ma hívott,felvettem ,nagyon halk hangú nő,kértem, hogy beszéljen hangosabban,mert nem értem,de ugyanúgy folytatta,aztán letettem.
KÖZVÉLEMÉNY KUTATÓT MONDOTT, DE LEHET AKÁRMI IS!
Nekem kod Kft-t mondott. Kérdeztem honnan a szám, azt mondta véletlenszám generálták, Elköszöntem, megy spam listára.
Ma hívott, de nem szólt bele
Ma hívott engem is, csak zene volt hallható, kétszer beleszóltam, hogy tessék! Utánna letettem. És most le is fogom tiltani.
Késő délután hívott egy hölgy erről a számról… hogy közvélemény kutatást végez Pécs közéletétől. Mikor befejezte mondani valóját, közöltem vele hogy nem vagyok pécsi lakos… kuncogva elnézést kért és letette. ????
Közvélemény-kutató.
Akkor engem ezért nem hívott vissza és rögtön foglalt ha hívtam
Az itt találtakkal tudom csak azonosítani
Felvettem,zene szólt,le is raktam nyomban.
Engem is most hívott, zene szólt letettem, ilyeneket utálom. Erste bank szokott hívni ugyan így, hogy zene aztán volt, hogy fél perc múlva szólt bele, ezért az ilyeneket kinyomom.
Nem értettem milyen Kft., mert mintha orkánban állt volna a hölgy, olyan zajok voltak. Kérdéseket akart feltenni, mondtam, hogy nem válaszolok, kérdezte, hogy nem érek rá vagy nem is szeretnék? Gondolom hívott volna újra, ha nem érek rá. Egyébként csak költői kérdésként itt hagyom, vajon honnan szerez megy egy “Noname” Kft. egy privát telefonszámot és mégis miért péntek délután 5-kor hív?!
Fideszes közvéleménykutató cég. Karácsonyról, Márky Zajról és az ellenzéki összefogásról kérdezett egy buta, 70 éves nő.
Kód kft., közvélemény-kutató cég
Engem is hívott délután, háttér zenét hallottam, de nem szólt bele senki. 10 mp után letettem.
Engem most hívott, nem értettem pontosan, milyen Kft., olyan volt, mintha nem lett volna józan a nő. Mondta, hogy közvéleménykutatás. Én: Ilyenkor? Este 7 óra van. Aztán kinyomta a telefont.
Udvarias fiatalember-hang volt, szombaton hívott délelőtt. Bemutatkozott, de sajna nem értettem, mert a kutya épp ugatott. Közvélemény-kutatás lett volna, azt mondta közéleti dolgokkal foglalkozó kérdések, de kiderült, hogy túlkoros vagyok ehhez, úgyhogy megköszönte. Pedig pont ráértem volna.
Közvélemény kutatás
Egy ajándékról tájékoztattak amit a lakásbiztosítás mellé kaptam, rendben volt.
Most hívott éppen,neki állt zenélni .....3 mp után kinyomtam ....
közvélemény kutatás.....kérdezte melyik megyében lakom,mondtam hogy tolna erre ő csak annyit mondott hogy onnan már van sok eredmény és lerakta
Egyszer hívott, felvettem és csak zene szólt, kb 30 mp-ig hallgattam és letettem.
Visszahívtam háromszor, egyszer sem vette fel.
..nem vettem fel.. köszönöm a korábbi információkat!
Értelmes fiatalember hívott közvélemény kutatás miatt. Mondtam, hogy nem kívánok benne részt venni. Elnézést kért a zavarásért és elköszöntünk.
Kód Kft
Ma éppen 3-szor keresett, nem vettem fel. Köszönöm a korábbi információkat hasznosak! Sajnos nem tudtam meg belőlük, ki a hívó.
Egy kb érthetetlenül beszélő nő negyed órás közvélemény kutatást akart. Mondtam neki, hogy nem érek rá. Leraktam. Telefonom kiírta hogy spam.
A telefonom kiírta, hogy spam ,nem vettem fel .
Egy kb érthetetlenül beszélő nő közvélemény kutatást akart. Mondtam neki, hogy dolgozom. Lerakta.
Hivott epp nem tudtam felvenni a marhát.Aztán negyszer is hivtam sose vette fel azonnal ledobott meg egyet se csorgott ki a csirke nem vette fel.Fogom es tiltom.
2023. dec. 20-án 11:20 körül hívott. Vissza akartam hívni, de állandóan foglalt.
Éngem 1hete Minden nap hív van hogy töbször is .másik telefonról hívtam nem vette fel
Hívott , visszahívtam foglalt volt, A telefonom időbeállítást és frissítést kért...tiltottam
Én az ismeretlen számokat nem veszem fel, hagyom had csörögjön, aztán megnézem az infót. Most is azt tettem, köszi a hozzászólásokat, blokkoltam a számot!
Valószínűleg valami csaló, mivel nekem a telefon ki jelezte, hogy spam
Kétszer is hívtak az elmúlt három napban valami közvéleménykutatós hülyeséggel, letiltottam őket mert hiába nyomtam ki első alkalommal is, látszólag nem veszik a lapot.
Köszönöm a kommenteket, kinyomtam.
KOD Kft., közvéleménykutatás. Nekem is azt mondták, hogy véletlenszerűen generálták a mobilszámom.
Érdemes lenne inkább feljelenteni, az illik a jogtalan zaklatókhoz
Szélhámos bűnelkövetők
http://www.kod.hu/p/adatkezeles.html
A hozzászólás linket tartalmaz. Legyen körültekintő!
A KOD Kft megbízásából közvélemény kutatást végeznek. A kérdésre, hogy honnan van meg a telefonszám azt a választ kaptam, hogy nyilvános adatbázisból ( a telefonszám titkos, csak egy szűk kör ismeri, képtelenség, hogy nyilvános adatbázisban benne lenne). A GDPR szabályzatra való rákérdezéskor csak makogott az ügyintéző, hogy az a honlapon elérhető.
Politika célú közvélemény kutatás
Kód Kft. Közvélemény-kutatási céllal hívott. Mikor megkérdeztem, hogy honnan van meg a telefonszámom, közölte az állítólag 16 éves diákmunkás, hogy "gép véletlenszerűen generálja a számokat" Persze, pont létezőt talált ki. Vicc az adatvédelem ebben az országban.
Politikai célú közvéleménykutatást végeznek.
Felvettem, többször is köszöntem, de semmi hang nem volt, bele sem szóltak, kb. 12 mp után letették.
Nekem is zene szólt először, utána viszont felvette valaki, akinek viszont csak a lélegzését lehetett hallani. Baromi bizalomgerjesztő.
Szintén zenész, vagyis csak zene szólt, tiltólista!!!
Mi értelme van ha bele sem szól! Le tiltottam! Ezt is!
Mikor vissza akartam hívni, nekem is kiírta a telefon, hogy valószínűleg spam, és nem engedte tárcsázni.
Még jó, hogy a telefon kiírta, hogy valószínűleg spam így fel sem vettem, és megjobb, hogy már interneten meg lehet nézni ki ez?
2023.12.12. Megkérdezték az iskolai végzettségem (egyetem) és koromat (középkorú) majd közölték, hogy "ebben a korcsoportban/iskolai végzettséggel " már ????elegendő válasszal rendelkeznek, igy bontották a vonalat. Úgy látszik az írástudók ??véleménye nem számít.
zenélt, de nem beszélt bele senki
Spam. Egyből letiltva.
Közvélemény kutatóként mutatkozott be egy hölgy. A kormány megint szondázza a lakosságot, érkezik az újabb propaganda, az újabb hazudozás. Az inflációt hamisítják, a havi költségvetési hiány már havi szinten akkora, mint Ferikénél egy év alatt. Orbán meg Putyin kiskutyája, oda szrik, ahonnan a pénz várná.
Felvettem, zene szólt, letettem. Kommenteket olvasva, fel se kellett volna vennem :)
Kód Kft. közvélemény kutatás, kb 15 percig kérdezősködik.
Furcsa zúgás után bemutatkozott, hogy a Kód.kft-től közvéleményt kutat
mien kommentet
Kaptam én is erről a számról többször hÍvást. Az angol nyelvű program érdekelt volna. Érdekes volt - háttérben gyereksírás volt hallható -, a futárszolgálat rögzítéséről beszélt nekem a hölgy. dec. 15.-öt beszéltünk meg, hát akkor visszafordítom azt a furtárt azt hiszem, a megosztásokból is láthatóan. Egyébként a feltett kérdéseimre válaszolt.
Hívott, bemutatkozott. Mivel nem értettem a kft. nevét, visszakérdeztem, s erre letette.
Nem szólt bele ,csak zene volt,így gyorsan le is tettem
Erről a számról hívtak, bemutatkozott, hogy a Kód kft-től keres közvélemény kutatás céljából. Megkérdeztem, hogy kinek a megbízásából végzik a közvélemény kutatást, erre szó nélkül letette. Valószínű a kormány megbyzásából, korábban is dolgoztak nekik.
Felvettem, bemutatkozott, Kód Kft., közvéleménykutatás, ki is nyomtam, ment a SPAM bejelentés Google felé és letiltottam.
Engem is hívtak,nem voltam a szobában.Visszahívtam többször is,foglaltat jelzett.Letiltottam.
Hívott ez a szám - zene szól - majd érthetetlen bemutatkozás - közvélemény kutatás - kérdeztem honnan tudja a számomat erre már nem érkezett válasz - közöltem azonnal törölje. Egyet értek GDPR sértő - nem is értem , hogy képzelik
Engem is hívott. Próbáltam vissza hívni foglalt. Nem tudom hogy ki lehet
Közvélemény kutató
Munkahelyi (Budapest Airport Zrt.) mobilomat hívta egy közvélemény kutató hölgy, kinyomtam.
CSALÓK! tiltás alapból.
Tegnap hívott, valami közvélemény felmérés miatt. Tiltás!!
Céges számon hívtak,amit soha nem adok meg sehol.Már ez is gyanús.Mivel nem tudtam ki,visszahívtam,foglalt.Jo,hogy van ez az oldal,megy is a számra a blokkolás.
Csoportos feljelentést lehetne tenni ellenük GDPR sértés miatt. Kód KFT, www.kod.hu, 1037 Budapest, Testvérhegyi köz 5. bejelentés alatt. 1995-től működő kis valami. Egy hölgyhöz volt szerencsém, aki az első kérdésem után, miszerint a cég a fentebb említett bejelentéssel rendelkező, azonnal tagadta, majd támadóan visszakérdezett, hogy miért van szükségem ilyen információra. Tudattam, hogy szeretném tudni, kinek válaszolok. Erre a hölgy a www.kod.hu weboldalra hivatkozott (semmi információ, viszont a fenti bejelentési címet tartalmazza), majd tudattam vele, hogy ezt meglátogattam, és semmilyen érdemleges információt nem találtam rajta. Akkor hosszú monológ után viszontlátásra... pedig még lett volna kérdésem :( Nem tudom, hogy ebben a bevetésben egyetlen operátor hölgy 12 órázik, és sorra hívja a listáján szerepelő számokat, viszont a listának léte tagadhatatlanul GDPR sértő. A weboldaluk, amely látogatás esetén beleegyezés nélkül betölt minden sütit ugyanúgy GDPR sértő.
A hozzászólás linket tartalmaz. Legyen körültekintő!
Közvélemény kutatás, mondtam, hogy nem érek rá és tisztelettudóan elköszönt. Ennyi!
Engem hívott felvettem kérdezett pár átlagos kérdést azt ennyi
Többször hívnak, zene szól. Mit hisznek, hogy majd ők hívnak és még nekem kell várni?
Most prótáltak hívni, SPAM-nak jelezte a telefon. Kinyomtam és tiltottam. De azért érdekes, hogy csak azon a számon keresnek, amit rajtam kívül 2 ember ismer! A szolgáltató kiszolgáltatja a számokat...
telefonom spamként jelezte...ennyi,nem vettem fel :D
Hívott, nem tudtam felvenni, azóta foglalt, gondolom, letiltott, akárki is volt. Én is letiltottam, miután itt elolvastam, ki mit írt.
Közvélemény kutatóként hivatkozott magára. Itt többen Kód kft.-t értettek, nekem Tóth Kft.-nek hallatszott. :) Amikor mondtam hogy nem szeretnék részt venni, köszönés nélkül kinyomott.
Este tájban hívtak erről a számról több nap egymás után is (7-8 közt) nem vettem fel, visszahívni nem lehet, foglaltat jelez. Én inkább tiltottam!
Csak zene szólt, így vissza tettem a zsebembe a telót :) had zenéljen :)
Közvéleménykutatásra hivatkozva kért 12 percet tőlem a hölgy a vonal túlsó végén. Feltettem pár ártatlan kérdést, erre nagyon flegmán reagált, és bontotta a vonalat elköszönés nélkül! Nekem is valami Kód KFT-re hivatkozott.
Valami "Kód kft" keresett, hogy közvéleménykutatás miatt közéleti témában kérdezzenek. Letettem a telefont
Most hívtak erről a számról, "Fenntarthatóságról" akartak közvéleménykutatást tartani. Megkérdeztem, hogy mi a cég neve (persze nem értettem) és hogy miért pont engem hívtak - azt mondták, "több száz" számból választottak ki. :--) Mire megkérdeztem volna, hogy a nevem és címem is szükséges lesz-e hozzá, mert ma éppen hajlandó lettem voltam válaszolni, addigra le is tették. Gyanús, vagy csak nem volt idejük egy kérdezősködő alanyra. :--)
Több hívásom is volt erről a számról. Zene vagy csend a vonalba. Zaklatás szűrőt bekapcsoltam. Ma vettem észre, hogy az EDGE böngészőbe is belépett (személyes adatok). FELTÖRTE AZ FB ÉS GOOGLE FIÓKOMAT IS!
Mondta hogy közvélemény-kutatás meg valami Bianka, kérdésemre hogy milyen kutatás azt mondta rövid, nem is hazudott mert rá nyomtam a telefont..tiltottam
Három alkalommal kerestek a számról, elsőnek csak zene volt, ezért letettem, utána nem fogadott hívásként találkoztam vele pár napon belül. Valószínűleg telemarketing / közvélemény kutató call center van mögötte, nem beszéltem velük, nem hívtam vissza.
Kérdésemre, hogy kinek készül a közvélemény kutatás, több alkalommal sem tudta a választ a kérdező. Így elköszöntem tőle röviden. Bárkinek nem....
Az előző hozzászólások alapján, nem vettem fel az ezen a számon kijelzett hívást.
Zene szólt letettem.
Kód Kft. xy Zsuzsanna, politikai közvélemény kutatás 15 perc, ha nem félsz a fekete autóktól.
Valamilyen kft.-nek mitatkozott be, nem értettem, másodszor sem értettem, milyen kft. Azt mondta, közvéleménykutatás. Mondtam, hogy nem érek rá. Letiltom.
Csak zene és megszakadt
Vissza hívtam foglalt volt.Tíltottam!
Közvélemény kutató.
Visszahívtam, de foglalt volt.
Just music playing in the background, kinda creepy!
Felvettem de csak zene szólt, gyorsan letettem és letiltottam
Közvélemény kutató
Felvettem de csak zene szólt, gyorsan letettem!
Valamilyen kutatást végző keresett. Mivel többször keresnek ilyen témával, letiltottam.
Lakatos hívott közvélemény kutatás ???? le is tettem!
Közvélemény kutatás, erős narancs ízzel. Remélem eljut az üzenet! :D
tegnap és ma is kaptam hívást erről a számról. Mivel nem vettem fel időben egy nem tudom, hogy ki keresett, de én letiltottam ezt a számot.
Közvélemény kutatás. Törte a magyart már a bemutatkozásnál. Kikapcsoltam azonnal és letíltottam.
Interneten megnéztem egy telefonkönyvben, hogy létező-e a szám. És azt írta ki, hogy nem létező szám.
Igen, de csak zene szólt! Visszahívtam, de foglaltat jelzett!
Volt egy hívás de ismeretlen szám, így nem vettem föl. Azt nem értem hogy férnek hozzá mikor a családomon kívül senkinek nem adom meg-
Visszahívtam 2x, foglaltat jelzett.
Kétszer hívott. A másodikat felvettem, de csak zene szólt. Tiltólistára tettem.
Közügyekkel kapcsolatos közvélemény kutatás.
Csak zene szólt.
Közvéleménykutatás, "kód kft", kb 2 hetente zaklatnak. Volt, hogy nem szólt bele senki, mikor igen, akkor elküldtem, hogy ez engem köszönöm, de nem érdekel. Az 5-6. alkalom után mondtam, hogy kérem töröljék a számom, ne keressenek ezzel. Persze, hogy újra hívtak. Tiltottam a számot, azóta 2 hívás és 2 üzenet jött tőlük.
S P A M !!! Közvélemény kutatás kód kft. Elég bunkó volt még elnézést sem kért, hogy zavar munka közben.... :( T i l t o t t a m !
közvélemény kutatás
Felvettem, beleszólt, letettem.
Közvéleménykutatás, 15 perc, ilyen kérdések: Mennyire bízik abban, hogy a Magyar Honvédség képes megvédeni a lakosságot? Mennyire érzi magát biztonságban? Hiszi-e, hogy a kormány válság idején helyes döntéseket hoz?
Csak zene szólt, letettem.
"Közvéleménykutatás politikával kapcsolatban"
Közvéleménykutatás, kedves udvarias hölgy, "kód kft" megbízásából. Kértem a telefonszám adatbázisból való törlését, majd udvariasan elköszönt.
Közvélemény kutatás
Közvéleménykutatás, 15 percet mondott a z operátor…
Közvélemény kutatás, kb. 15 perc. Kérdem, honnan tudja a számot. Mondja, véletlen generátor dobta ki. Kérdezem, mi volt beállítva, céges v. magán telefonszám. Mondja, majd az kiderül, ha felveszik. Én itt befejeztem a hívást.
Közvéleménykutatás
Csak zene szólt, letettem. Le is tiltom.
Csak zene szólt benne, egyből letettem. Köszönöm a korábbi hozzászólásokat!
Azért szombaton zaklati azzal, hogy 15 perces közvéleménykutatás...
Senki semmit nem szólt bele, én leraktam
Közvéleménykutatás
Nálam is zene szólt de egyből leraktam.
Már napok óta hívogatnak. Felvettem, de csak zene szólt. Tiltottam.
Felvettem a telefont, de csak zene ment, aztán leraktam. 2023.10.07-én.
Napi szinten hívogat, a hívásblokkoló meg teszi a dolgát.
Szintén közvélemény kutatás miatt hívtak.
Közvélemény-kutatás: mivel van diplomám, már nem tette fel a kérdéseket, pedig érdekelt volna.
A telefonom automatikusan blokkolta, gondoltam megnézem ki hívott. A visszajelzéseitek alapján végleges tiltólistára tettem.
Én amikor megkérdeztem, hogy honnan van meg a számom, azt mondta "tájékoztatom, hogy a telefonszámot random generáltuk" érdekes, hogy még van új kifogás. Egyébként ő hív, de még te hallgatod a zenét, és még te válaszolj utána a közvélemény kutatásrára...
Közvélemény-kutatás. Polgármester választás előtt hívtak, a szülővárosommal kapcsolatban tettek fel kérdéseket. Mondtam, h ezer éve nem élek ott. Ok, semmi gond. Kb 8 perc után megkérdezte kire szavaztam 2019-ben. Mondtam, h senkire, mert nem élek otthon ???? azt mondta, akkor törölnie kell minden adatomat. Ha az elején figyelt volna, nem raboltuk volna egymás idejét…
Engem ma hívtak, de olvasva a hozzászólásokat fel se vettem a telefont.....
Közvélemény kutatás, szám azonnal letilva!
Kód kft. Közvéleménykutatás udvariasan munkaidő utánra kértem a hívást. Erre visszakérdezett, hogy az mikor van? 18:00 -adtam meg és SPAM-nek jelöltem a hívószámot.
Kód Kft. nevében közvélemény-kutatás miatt hívtak, közéleti témában, 10-12 perces lett volna.
2023.09.22. A Kód Kft.-re hivatkozva hívott fel egy nő, közéleti közvélemény-kutatást akart tartani 10-15 percben. Alapból gyanúsak számomra ezek a fajta hívások, úgyhogy megkérdeztem, hogy honnan van meg nekik egyáltalán a számom? Nyilvános adatbázisra és telefonkönyvre hivatkozott, érezhetően megkapta már ezt a kérdést párszor, úgyhogy rutinosan tudott hazudni. Miután közöltem vele, hogy ez egészen valószínűtlen, felszólítottam az adataim törlésére. Gyors Google keresés alapján kiderült, hogy a Fidesz Polgári Szövetsége kapcsolatban áll a céggel, és pár hónapja már hozott is le cikket a “kutatásaikról” 1-2 hírportál, ugyanis akkor is közéleti témában zaklattak embereket (értsd: háború, kormány “válságkezelése”, stb). Kicsit később kiderült, hogy ha nem is erről a számról, de ugyanezen a napon a családom több tagját is felhívták ugyanezzel a szöveggel.
2023.09.22. A Kód Kft.-re hivatkozva hívott fel egy nő, közéleti közvélemény-kutatást akart tartani 10-15 percben. Alapból gyanúsak számomra ezek a fajta hívások, úgyhogy megkérdeztem, hogy honnan van meg nekik egyáltalán a számom? Nyilvános adatbázisra és telefonkönyvre hivatkozott, érezhetően megkapta már ezt a kérdést párszor, úgyhogy rutinosan tudott hazudni. Miután közöltem vele, hogy ez egészen valószínűtlen, felszólítottam az adataim törlésére. Gyors Google keresés alapján kiderült, hogy a Fidesz Polgári Szövetsége kapcsolatban áll a céggel, és pár hónapja már hozott is le cikket a “kutatásaikról” 1-2 hírportál, ugyanis akkor is közéleti témában zaklattak embereket (értsd: háború, kormány “válságkezelése”, stb.)
Bunkó modortalan emberek zaklatnak hol reggel hol péntek délután valami sz*rt akarnak eladni. Hiába kéred ne keressen újra hívnak. Ilyen rámenős bandával nem találkoztam. Csak tiltani lehet őket.
Kód Kft, egy hölgy szólt bele, nevére nem emlékszem. Közvélemény-kutatás miatt hívott, ami 15 percet vett volna igénybe. Érdeklődött, hogy szeretném-e. Nemet mondtam.
Hívott ma, próbáltam visszahívni nem lehetett, foglaltat jelzett, de nem is bánom az olvasottak alapján. Tiltottam.
Csend, nem szól bele senki, majd megszakad a hívás.
Tegnap és a mai napon is hívott. 2023.09.18-19. "Valószínűleg spam"-nak jelezte a telefon. Nem vettem fel, melóztam. De az olvasottak után főleg nem fogom! ;) Köszi az infót, a választ meg is kaptam. Nagyon kíváncsiak, hogy Csőzik, vagy az új Fideszes áll jobb helyen. Mindig elfelejtik, hogy már nem csak ők vannak. Van harmadik út is! A Mi Hazánk Mozgalom! Ha változást akartok az utóbbi 30 éven, akkor őket kíséritek figyelemmel! Ennyi :)
Engem is hívott ma, nem vettem fel, a telefonom spamnek jelölte. Megnéztem itt a hozzászólásokat és tiltottam is. Jó, hogy van ez az oldal.
Engem is hívott 2x. Mind a két alkalommal spamnek/potenciális csalásnak nyílvánította a telefonom. Ellenőriztem, hogy itt mit írnak róla, végül tiltottam.
Kód KFT Evelin szólt bele. Nem tudta megmondani honnan szerezte az adataim Hazudott amikor nyilvános adatbazisra hivatkozott Feljelentést megtettem
Ma (2023.09.18) hívott. Felvettem zene...letettem. Olvasom itt.hogy valami politikai közvéleménykutató. Letiltottam.
Ma 18.09.2023 közvélemény kutatás miatt hívott női hang. Mindenképpen az érdi régi és új politikai közszereplőkről akart véleményt tőlem. Felsorolta szinte az összes pártok képviselőit. Főleg Dr.Csőzik érdekelte volna az utolsó 10 kérdésnél. Letettem végül.
Zene szólt , majd letettem.
ma engem is hívott. Hadarva bemutatkozott egy női hang, majd közölte, Tatabánya közéletéről akart velem közvélemény kutatást végezni. Mondtam, hogy semmi gond, csak épp sosem éltem Tatabányán, ahogy most sem. Barmi gyorsan elköszönt és letette. Én meg tiltólistára tettem a számot.
NAV nevében telefonált, állítólag véletlenszerű közvéleménykutatás.
Engem is hívott tegnap 2 szer ma egyszer de spamnek potenciális csalás ezt jelzi.....blokkolva lett részemről.TILTVA.
Igen hívott egy újabb taggal bővűlt a tiltólista????
Ma /2023. 09.12-én/ hívtak erről a számról 13:50-kor, de nem volt nálam a telefonom, és csak késő este néztem meg a híváslistát. Köszönöm a hozzászólásokat, azonnal tiltólistára is teszem a számot.
Közvélemény kutatás..
Közvélemény kutatás, mondta 20 perc es mondtam nincs ennyi szabad idom idvariasan elkoszont le rakta.
Közvélemény kutatás, de elég konkrét adatokat kér. Nem szabad megadni. Hol laksz, ilyesmi. Letettem.
Közvéleménykutatás -> egy öreg nő motyogta, alig lehetett érteni
Közvéleménykutatás céljával hívott a szám, amint mondtam, hogy sajnálom nem érek rá dolgozom, bocsánatot kérve letette.
Nem sikerült azonnal felvenni többször visszahívtam fooyamatosan foglalt volt
Hívott, nem sikerült azonnal felvenni, mert mellé nyúltam, azonnal visszahivtam háromszor, foglaltat jelzett.
Felvettem, zene szólt, letettem....
Közvélemény kutatásként hivatkozott magára a hölgy,de elég gyanúsan beszélt és mikor mondtam,hogy ne haragudjon nem érek rá konkrétan rám vágta a telefont.
Felvettem, egy női hang mondott valamit, érthetetlen volt, letettem.
Hívott. Felvettem, nem szólt bele. Tiltó listára tettem.
Közvélemény kutatás
Közvéleményt szerezett volna kutatni.
Közvélemény kutató cég
Közvélemény kutató cég.
Közvélemény kutató cég nevében mutatkozott be a hölgy. Megköszönve nem éltem a lehetőséggel!!!
25/08 hívott de nem tudtam fel venni utána 2x visszahívtam és foglalt volt. Inkább tiltottam.
Hív, fel veszem, csak zene szól. Vissza hívom, foglalt. Ment a tiltás.
Felvettem, zene szólt, már tiltottam is.
Mamámat is hívta már 2x egyszer se vette fel. Így ezzel okosabb lettem, hogy másnak van tapasztalata ezzel a számmal kapcsolatban.
Hívott, nem vettem fel. Visszahívtam, foglalt volt. Utána elolvastam itt a kommenteket, és azonnal tiltólistára tettem.
Azért kerestem rá erre a telszámra, mert már többedszer hív és telefonom tiltólistára tette. Köszönöm, akik már leírták a tapasztalataikat!
Adatgyűjtő cég valami kód Kft. Politikai kérdésekre kellett volna válaszolni...
újból és újból hív. TIPP: ! vedd fel, de ne az elején és ne szólj bele. elmondja a mondókáját, vár, sóhajt és leteszi. ez nekik rosszabb, mintha nem vennéd fel, mert később-másnap újból próbálják a sikertelen hívásokat. ha beleszólsz, "megtudják" a nemed és kb az életkorod is. keressünk közös pontokat: WhatsApp, Viber (ezekből is be tudják azonosítani, hogy a telefonszám él-e) igen, ilyen ez a digitális technológia! lehet rosszra is használni! sokan azt teszik :( én jó dolgokra használom, informatikusként
Zaklató, állandóan napok óta 4-5-ször hívosgat, valamint a telefonom potenciális csalásként jelezte ki. Javaslom, blokkolja le mindenki, és ne vegye fel.
Az ilyen számot egyszerűen "blokkolom" a telefonomon. Nem veszi semmilyen próbálkozását sem. ( (hívás, üzenet stb. blokkolva) Észre sem veszem!
Adatgyűjtő cég! Ne legyünk már naívak! Ne adjunk meg önként magunkról adatokat: lakóhely, szül.dátum, végzettség, lakás állapota, szokásaink, stb. mert üzletelnek az adatainkkal, és könnyebben tudnak majd irányítani mindannyiunkat és országunkat is! Legyünk okosak, és tegyük le egyből a telefont ilyenkor! Ha azt mondják: "közvéleménykutatás", azt jelenti: ADATGYŰJTÉS!
Hívott,ha vissza hívom foglalt. Nem hívom többet, nem veszem fel.
Hívott a mai napon, visszahívtam (céges telómat hívta) vagy 5x, de folyamatosan foglalt volt. Gyanússá vált, Ne vegyétek fel!
Engem hívtak. Valami vég által közvélemény kutatás állítólag.
szándékosan nem vettem fel. azt a számomat hívta, amit nem adtam ki idegeneknek,.. sőt, ismerősöknek is alig! keressünk közös pontokat: WhatsApp, Viber (ezekből is be tudják azonosítani, hogy a telefonszám él-e) igen, ilyen ez a digitális technológia! lehet rosszra is használni :( én jó dolgokta használom, informatikusként
Nem rég hívott a mai napon felvettem, de csak zene szólt benne kinyomtam. Nagyon jó ha csaló volt!
Felvettem,kérdezte a születési dátumomat és közölte,hogy nem vagyok alkalmas,mert ebben a korosztályban már kimerítették a válaszadást.
Engem ma hívott.Tíz percet kért tőlem,és elmondta a mondokáját, és rátért az első kérdésre,ami így hangzott,hogy melyik településen élek.Mivel nem Veszprémi vagyok,így elnézést kért, hogy rabolta az időmet mert ők a Veszprémi lakosokat interjúolják.
Szintén közvélemény kutatással hívott, passzoltam, tiltottam. Meg kellett volna kérdeznem, mégis honnan van meg a számom.
A Coop nevében hívott,férfi hang. Mondott Gondolom egy álnevet.
Szerencsére az előttem leírtak alapján,még jó hogy nem vettem fel. Letiltottam,kalap-kabát..
magyaruk beszélni nem tudó, kb 3* kezdett bele minden egyes mondatnak, közvéleménykutatás 20 perc, illedelmesen elköszöntem, ő is tőlem, unatkozó nő
Ma hívott engem is és azt mondta, hogy egy fél órás beszélgetés lenne, ilyen takarító szolgálatol hívtak....mondta adjam meg a születési adataimat és mondtam hogy nem meg kérte a bankszálaszámomat mondtam neki nem és kinyomott....csalók. Felháborító????
Bemutatkozott, azt mondta, hogy háztartási kvóta miatt telefonál. Kérte a születési adataimat amit természetesen nem adtam meg. Közöltem vele, hogy nem adom meg az adataimat erre letette. Csaló.
Közvélemény kutató cég, 15 perces beszélgetést szeretett volna. Közöltem hogy nem élnék a lehetőséggel, illedelmesen elköszöntünk.
Tegnap is ma is hívott , visszahívtak mit akar , ki ő ? Fog lázat jelez
10-12 perces közvélemény kutatással kapcsolatban szeretne beszélgetni. Én meg nem. Elköszöntünk egymástól.
17:41-kor hívott normálisan bemutatkozott közvélemény kutatásra hivatkozott és 10-12 percet kért tőlem. Tájékoztattam, hogy én nem szeretnék... Letiltottam a számot...
Hosszan csengett, mire felvettem letette.
A telefonom ki írta hogy spam ezert kinyomtam.
Zenét játszott,letiltom
Napok óta hív jó hosszan mindig 17 óra tájt. De nem veszem fel.
Tegnap előtt is és tegnap is hívott. Tegnap visszahívtam, ki volt kapcsolva. Ma ismét hívott, beleszóltam, de letette.
Közvélemény-kutató cég (téma: táplálkozás egészséges kontra nem egészséges).
Közvélemény kutatásra hivatkozott, de elfoglaltság miatt nem értem erre rá.
Igen, késő este Ki lehet ez a jó lélek ? Tud vki segíteni? Köszi...
Telefonom kiírta,hogy SPAM,ezért ezt a számot blokkoltam.
Ma hívott. Felvettem, zenét játszott. Gyorsan leraktam.
Én is köszönöm a megosztott információkat. A telefonszolgáltatóm SMS-t küldött nekem, hogy az SMS küldőjétől nem fogadott hívásom volt. Közben más SMS nem érkezett és nem csörgött a telefonom sem. Az 1/773-35854 számról hasonló üzenet érkezett hozzám. Letiltottam.
Kód Kft.Közvélemény kutató cég.Tőlem azt kèrdezte hogy melyik megyében lakom.Válaszoltam,erre azt felelte,hogy mindenre válaszoltam,mire nem arra a megyére vonatkozik.Nem értettem de érdekes volt.Kell aggódnom ez miatt???
20 másodpercig nagyon chill lift zene szólt, örülök hogy nem szólt bele emberi hang
A pokolba ezek a zaklatós telefon pandúrok. Szerencsére a telefon jelezte, hogy spam így nem vettem fel. Már a telefonszám tiltott listában van.
Kód Kft-re hivatkozott a hívó hölgy, közvéleménykutatás címén, kb. 8 percet kért. Először a balatoni turizmussal kapcsolatban tett fel kérdéseket, majd a végén hirtelen átváltott arra, hogy mit gondolok a kormány vs. egyetemek Erasmus korlátozások témakörre. Összesen majdnem 20 percig tartott a hívás.
Közvéleménykutató, de kezdő lehet, mert csak makogott. Pláne amikor visszakérdeztem, hogy nem unják még? tiltottam mert 4napja telefonálnak.
Ma délelőtt csörgött a mobilok, de főztem, S mire már fel tudtam volna venni, elhallgatott. Mivel nekem ez a szám nem volt ismert, nem is hívtam vissza. Köszönöm hogy megírták, hogy kihez tartozik.
Kód Kft., közvéleménykutató cég. Megkérdezte, hogy válaszolnék-e pár közéleti témájú kérdésre, mondtam, hogy nem szeretnék. Elköszönt és letette.
Csak egy SMS jött, hogy hívtak erről számról, de csörgést nem hallottam. Nem hívtam vissza és nem is fogom. Olvasva a hozzászólásokat, azt hiszem inkább tiltom is.
Ez a szám hívott nem tudtam fel venni szia hívtam csak foglalt
Felhívtak, de nekem is csak a zene szólt.
Állítólag valami Kód Kft nevű piackutató cégtől hívott egy Diána nevű hölgy, de persze először elhadarta a mondandóját, ezért vissza kellett kérdeznem, hogy melyik cégtől is hívott. Ezután elismételte, és amikor mondtam, hogy rákeresek a neten a cégre, nem ijedt meg, hanem segített, hogy úgy keressek rá, hogy www.kod.hu. Ezután mondtam neki, hogy mielőtt válaszolnék a kérdéseire, árulja el, hogy honnan tudja a számomat. Persze jött a szokásos kamu dumával, hogy véletlenszerűen generálták. Erre én, jó, akkor hallgatom a kérdéseket. Megkérdezte, hogy rendelkezem-e diplomával, és amikor igennel feleltem, tájékoztatott, hogy ebben az esetben nem tud tovább kérdezni, mert demográfiai alapon a népességnek megfelelő arányban kell diplomásokat és nem diplomásokat megkérdeznie, és mivel már érkezett be elegendő válasz a diplomások csoportjától, kedvesen elköszönt. Én is elköszöntem, és további szép napot kívántam neki, aztán letettem.
A hozzászólás linket tartalmaz. Legyen körültekintő!
Hívtak nem tudtam felvenni, próbáltam visszahívni végig foglaltat jelez.
Háromszor próbàltam hívni, foglaltat jelez.
Felvettem, bemutatkoztam, megszakadt/letette.
Végig foglalt
Ma engem is hívtak. Valószínüleg spam kijelzés volt mellette.Nem vettem fel. Amint olvastam a bejegyzéseket jól tettem.Letiltottam a számot.
Tegnap hívtak erről a számról. Mire felvettem lerakta. 3-szor próbáltam felhívni, nem vették fel.
Ma engem is felhívtak. De csak zene.
Csak zene. Nem hívtam vissza.
Közvéleménykutatás néven akarta tudni, hogy mi a nevem, mi volt a legmagasabb végzettségem, 14 évesen a szüleim legmagasabb végzettsége mi volt. Na én ilyenkor álltam meg, és mondtam, hogy ennek mi köze a közvéleménykutatáshoz. Egy nagyon fiatal lány hangja lehetett, és nem válaszolt, hogy helyileg hol található az ő központjuk. Egyértelműen csalók.
Csak zene. Azonnal letettem és tiltottam.
Nő hívott fel. Nemtartozom senkinek. Mondtam dolgozom nemalkalmas az időpont. Zavaró nekem ha idegenek zaklatnak.
csak zene szól, le is tettem
http://www.kod.hu/
A hozzászólás linket tartalmaz. Legyen körültekintő!
Közvélemény kutatás
Csak zenét hallan
Amikor felvettem közölte, hogy egy közvélemény kutató cég és 15 perc kellene neki az életemből. Sajnos ennek én is szűkében vagyok, így elköszöntem tőle!
Folyamatosan foglalt, spam szám.
A telefonom rögtön Spamba rakta én meg kinyomtam
Közvélemény-kutatás
Csak zenét hallani, aztán bontják a vonalat.
Mi az a telefonszám-hamisítás? Tájékozódjon itt.