Ezt a telefonszámot 18824 alkalommal keresték. Olvassa el mások hozzászólásait, hogy megtudja kihez tartozik ez a telefonszám. Ha esetleg Ön is kapott hívást erról a telefonszámról, és megtudta kihez tartozik a szám, segítse a többi látogatót egy hozzászólással.
Felvettem és olyan volt mintha én kezdtem el volna hívni. Első csöngés után egyből bontottam a vonalat.
Otp-sként mutatkozott be. De vicces volt, mert a férjemmel közös számla kapcsán csak a férjemnek akart "tájékoztatást" adni. Ha tényleg az Otp, akkor nagyon rossz szájízű az a szöveg, hogy nekem nincs közöm a számlámhoz, csak a férjemnek. Mondjuk ezt elismételte többször.
Felvettem, majd kis csönd után olyan volt, mintha én csöngetnék egy alközpontot. Hallóztam, majd bontották a vonalat.
OTP
A számot SPAM-ként jelezte a telefonom. Miután felvettem pár pillanatig csönd, majd kicsörgött, mintha én hívtam volna. Letettem.
Tényleg az OTP-től kerestek ezen a számon. Beszélgetés után felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol ezzel kapcsolatban megnyugtattak.
Felvettem, a hölgy állítása szerint az OTP banktól hívott és személyre szabott ajánlattal keresett meg, ami számomra azért volt gyanús mert a céges telefonszámomon hívott ami nincs megadva a bankomnál. Megkérdeztem hogy honnan tudja ezt a számot és azt mondta hogy az adataimnál fel van tüntetve.(ami nem igaz) Ekkor közöltem vele hogy nem érdekel az ajánlata, nem szeretnék azonosítást sem és próbáltam elköszönni, eléggé felháborodott , kikérte magának hogy csalónak hiszem, végül elköszöntem és bontottam a vonalat.
Felvettem, de egyből le is tette. Másnap is hívott, de nem tudtam felvenni, így azt nem tudom, ki volt és mit akart.
Beszéltem az ügyfélszolgálattal. Tényleg az OTP az. Ne aggódjon senki.
Ha meg is kapják az adatokat... mire mennek velük? Miért jó ez nekik?
Mi az a telefonszám-hamisítás? Tájékozódjon itt.