Ezt a telefonszámot 17068 alkalommal keresték. Olvassa el mások hozzászólásait, hogy megtudja kihez tartozik ez a telefonszám. Ha esetleg Ön is kapott hívást erról a telefonszámról, és megtudta kihez tartozik a szám, segítse a többi látogatót egy hozzászólással.
Borsod vármegyéből hívogattak nem egyszer. Legutóbb ma hajnali időben 4.27 órakor és Kis Béla beszélt különleges stresszcsökkentő támogatásról. Előző hét pénteken Felcsúti Henrik hívott,de a hívószám változatlanul ugyanez volt. Valami adathalász telefonhívás. Fel sem kell venni. László üzenek Szegedről
Épp gyalog tartottam hazafelé a családommal a megemlékezésből,amikor a zsebemben csörgött a mobil. 21 óra 07 perc volt tegnap,amikor erről a telefonszámról hívtak. Fogadtam a hívást és a telefonban megszólalt egy női hang,és azt mondta,hogy ő Barna Mónika és sürgős üzenetet hagyott a mobilomra. Nem ismerősöm a hívó,ezért megszakítottam a hívást,majd ezt követően hívásszűrő funkció segítségével tiltottam. A szám ezt követően megjelent a szűrt számok között. Gyuszi vagyok Mezőkövesdről
"Barna Mónika vagyok a Miskolci Borostyán Medikcentrum egészségtámogató központ nagykövete. Különleges egészségvédő csomagot készítettem el önnek. Üzenetem hamarosan lejátszásra kerül" állt a telefonhívásban,de itt tiltottam. Nem szabad megbízni benne,mert adathalász és csak a pénztárcánkban lapuló bankjegyekre kíváncsi. Üdvözlettel: Madarasi Mihályné Szolnok
Hosszú élet titka elnevezésű egészségügyi ajándékcsomag Kiss Bélától csupán 33350 forintért. 10 percet vesz igénybe a hangüzenet,hallgassam meg. Nem érek rá,mert nincs annyi időm. Esetleg,majd jövőre. Havas Zsigmondné Kistarcsáról
Ma hívott Kiss Béla 3-szor is a délelőtt folyamán. Az első és második hívásánál vitamint,míg a harmadik hívásánál mosóport hirdetett. Itt besokaltam és tiltottam. Most Borsodi telefonszámról, azt megelőző napokban Budapesti telefonszámról hívogatott. Húzzál haza Kiss Béla septiben a vitaminoddal és a mosóporoddal együtt. Köszi. Gyöngyi Berettyóújfalu
Önnek különleges üzenete érkezett Barna Mónikától. A Felcsúti Henrik gondolom lement a lyukon. Attila Zuglóból
Borsodból zaklat ez a szám. Nincs ott ismerősöm. Mindig hajnalonként és esténként 5-6 szor egyszerre. Kezdek tőle becsömölni. Fehérné Gabó Bp.III.ker.
Rágótablettát akart a kisfiamnak velem vásároltatni,annak ellenére,hogy nekem kislányom. Innen hívott Borsodból a körzetszám alapján. Tartok tőle,hogy lenyomozza a lakcímünket és kapura jön. Natasa Putnokról
Kiss Béla nem tartja be az illemszabályt,késő este is hívogat. A bolondját járatja velem,mert nem győzöm a kagylót felkapkodni. Gulyás Gusztávné Gyöngyösi lakos
Kiss Béla az egészséges izületek Magyarországon 2023 program munkatársa. Hamarosan a 2025-ös év fog beköszönteni. 11-23 hónappal ezelőtt nem jött tőle hívás,vagyis a tavalyi évben. Nem törődöm a Kiss Béla féle hirdetőkkel,mert átvernének szépen és miután kizsákmányolnának anyagilag,magamra hagynának. Viktória Katalin Pilisvörösvár
5 nem fogadott hívásom volt ma erről a telefonszámról. Nem hívtam vissza,hisz nem vagyok kapcsolatban Miskolctapolcával. Onnan jöhettek a hívások,hisz a telefonszám körzethívója (46). Kellemes hétvégét kíván mindenkinek Böbe óvónéni a kisgyerekek kedvenc óvónénije Budapestről
12.48-kor hívtak engem fel,első alkalommal épp a mai napon,utána egyfolytába hívott. A legvégén dühbe gurultam,és kivettem a mobilomból a sim kártyát. Hüséné Gyöngyike IX.kerület
19575 forintos angol nyelvcsomag Gyökér doktorúrtól. Ám fura,hogy egyhete még Kiss Bélának hívták. Letiltottam,még idejében. Orsi,Hódmezővásárhely
Különleges üzenet Kiss Bélától az izületjavító központból. Ugyanazt a lemezt forgatta,amit már oly sokszor. A távközlő céghez bejelentést tettem még szerdán,de a nő morcosan annyit vágott a fejemhez,hogy mit kezdjek én evvel. Ezt könnyű volt mondania,na de Halihó,engem is zaklatnak erről a számról. V.Nagy Sándorné vagyok a XIX.kerületből
Kis Béla minden áron megakarja szüntetni az izületeim kattogását. Az én izületeim nem kattognak. Kis Béla esze kattog,hogy miképp tudna tőlem pénzt lopni. Marikának hívnak és Vámospércsen lakom
Ma délután 1 óra felé 3-szor is ez a szám csörgette a telefont de nem mondott egy szót sem. Néma volt a vonal,ezért blokkoltattam,és úgy gondolom megérdemelte az illető. Kálóczi Gedeonné Szolnokról.
Egészségügyi rendszergazdaként jelentkezett egy Kiss Béla nevű úr,mert nyereményem van. Nem hittem neki,mert én nem is jelentkeztem be sehová. Letiltottam,most már gondolom elérhetetlenné váltam számára. Marczi Barnabásné voltam itt Budapestről az I.kerületből!
Izületkezelést nyertem Kiss Bélától,annak ellenére,hogy nem jelentkeztem és nem iratkoztam fel egyetlen nyereményjátékra sem. Nem említette meg az Izületkezelés helyét és időpontját sem, valamint kitűnő egészségi állapotnak örvendek,akkor nem értem,hogy mi a baj? Libicz Zsófia
Tegnap szombat este 8 óra után csengett az előszobánkban a vezetékes telefonunk. Kíváncsiságból felvettem,és egy nő kezdte el a mondókáját "fontos üzenete érkezett Kiss Bélától,ezt most hallgassa végig. Itt van az üzenet szövege,, . Elejétől a végéig meghallgattam az üzenetet,de végül nem mertem a rendelést megtenni,mivel nekem értelmetlennek tűnt a teljes szöveg. Arról szólt az üzenet,hogy 43750 forint értékben egészségügyi oktató csomagot nyertem,mely mellé küldenek egy termomágneses masszázspisztolyt,a többi részt inkább nem is mondom. Telefonos csaló lehetett a hapsi. Illetlenség az embert már este 8 óra után telefonon zavarni értelmetlen üzenetekkel. Újrahívna ez a szám,már biztos nem venném fel. Bánom,hogy tegnap este végighallgattam. Baloghné Ibolya vagyok Derecskéről
Hívott ma 5:57 kor valami Kiss Béla. Pár másodpercig beszélt,aztán bontotta a hívást. Visszahívva már egy tárcsahang hallott,aztán géphang következett: ^ezen a számon előfizető nem kapcsolható,kérjük ellenőrizze a hívott számot^ . Nincs mit mellébeszélni: ADATHALÁSZ ÉS ÁTVERÉS. A telefonos csalók megakadályozására, megoldás kellene,de sürgősen!!! Judit Sátoraljaújhely
Mi a túróért nyomjátok itt a telefont? Húzzatok a palacsintába tölteléknek. Kösz szépen. András Hajdúböszörményi lakos
Borsod Abaúj Zemplén megyéből hívott ma reggel 9:33-kor is,már sokadszor Kis Béla kamu üzenettel. A hajam égnek áll,ha megszólal. Violetta Budapest
Felcsúti Henriknek üzenem,hogy köttetjük ki a Telekommal a vezetékes telefonunk. Itt tovább nem lesz telefonbetyárkodás. Befejeztük. Nagy Lajos Károlyné Miskolc
Kiss Béla néven hívott tegnap este 7 óra előtt 5 perccel,míg ma reggel 8 óra 23-kor Nagy Béla néven mutatkozott be. A szám megegyezett mindkét hívás során. A telefonvonal ráadásul szaggatózott. Ó hát ez már csalás. Tiltani kellett. Üdv.Gyöngyike Kistarcsa
Borsodból sűrűn hív ez a szám. Nem vitatom,hogy kuruzsló áll a hívások mögött. Kiss Béla állítólag a neve,és ízűletjavító gyógykezelésre hivatkozik. Ne dőljenek be ennek a csalónak. Margitka Kazincbarcika
Hajnal 4.30-as kuruzsló hívás. Tiltottam. Tiltsátok ti is. Helló. Márk Orosházai személy
Borsod megyei telefonszámról hív Kiss Béla,mert különleges zsályatea és macskamenta tea kapható nála az egészségcentrumban,ami az ő elmondása szerint jobban kitisztítja a légutakat,mint a NEGRÓ. A tea ára 400 forint. Biztos hazudik,nem veszek tőle semmit. A telefonszámom már valahonnan lelopta. Adathalászós csaló ! Nem szabad felvenni,mert nem igaz,amit állít. Szilvia vagyok Törökszentmiklósból.
Engem már Nagy Béla néven is zaklatott gyógyteákkal ez a szám. Csaló és adathalász,2 az 1-ben. Üdv.Veronika Füzesgyarmatról
Kedves Kiss Béla. Megkérem magát,hogy hallgassa a Csukás meserádiót,hisz az való magának. Engem ne hívogasson az izületközpontból egészségcsomaggal,hát nem igaz,hogy nem tud már saját magának megálljt parancsolni. Köszönöm,ha abbahagyja. Erzsébet Szeghalomról.
Vitamin ajánlattal keresett Kiss Béla,és habogott mellé valami badarságot,viszont abból egyetlen szót nem értettem. A bugyim tele van már ezekkel a vonatkerék pumpálókkal. Nem veszek semmit. Bocs. Üdv.Izolda Budapest 14ker.
Kiss Béla egészségügyi kezelést próbált rám sózni. Többször is felhívott már ugyanazzal a szöveggel,de legvégén letudtam tiltani. Nehéz eset. Adathalászatot csinál Kiss Béla. Ne vegyék fel a telefont neki. Etelka Abádszalók
Több,mint 1 éve hetente többször is zaklat telefonon egy állítólagos Kiss Béla a reumabaj elleni készítményeivel. Korábban Felcsúti Henrik néven zaklatott. Kár,hogy nem tudom letiltani,mivel vezetékesen hívogat,és mint ismeretes a vezetékes telefonokon nincs tiltási lehetőség. A Matávnál be fogom jelenteni,hogy kössék ki a vezetékes telefont,mivel ezen örökké zaklat valamelyik félnótás. Romhányi Lajosnè
Engem is tőbb alkalommal hívtak . Egyszer azt mondta ey hölgy hogy nyilvántartásuk szerint reumás vagyok és fáj a lábam.Mondtem neki hogy javítson a nyilvántartásuko mert nem vagyok reumás és a lábam se fáj. Nem veszem fel ha meglátom aszámot.
Hog lehetne letiltani ha látom a számot már idegbajt kapok két három hetente hiv
Ma kétszer is kaptam hívást, de blokkolt listán van nálam. Évek óta zaklat. Az előtt Felcsúti Henrik néven hívogatott.
Nekem teacsomagot akart bemutatni,de én is lekapcsoltam. Katalin
Kiss Béla telefonon ajánlott fel nekem fájdalomcsillapító cukorkát reumára. Röhögtem egy jót rajta,majd letiltottam. Kacsa az egész megjelenése. Gyekulczini Rezsőné
0646200261-ről is zaklat Kiss Béla. Letiltottam. Nem kérek ízűletkezelést, hagyjon békémet. Köszönöm. Hildnéczer Ildikó
Kiss Béla keresett telefonon,hogy vásároljak tőle gyógyteát. Nem kérek a teájából,mert nem ismerem. Ha gyógyteára lenne szükségem,akkor majd vásárolok én magamnak üzletből. Nem kell nekem mindenfajta lötty. Kovácsné Zsuzsika Debrecen Biharikert
László (77) Budapest V.kerület Lipótváros. Ma újra betelefonált hozzám négyszer is a Kiss Béla. Feljegyeztem a hívások időpontját: 04 óra 59 perc , 08 óra 20 perc , 11 óra 07 perc , 13 óra 13 perc. Idén már közel 100 alkalommal telefonált be hozzám. Mégegyszer hív megyek a rendőrségre feljelentést tenni zaklatás miatt.
Kiss Béla mondja,hogy üzenetem van tőle,mert a nevemet kisorsolták és nyertem egy krémcsomagot. A nevem nem kérdezte meg tőlem,és nem is jelentkeztem nyereményjátékra. Ez egy nagy kamu,amivel itt hívogat. Na,de kérem éjjel fél 1-kor,kit érdekel egy valótlan hívás? Aludjon Kiss Úr éjszaka,ha kérhetem,ne turbékoljon nekem,mert én éjszaka aludni szeretnék. Egésznap dolgozom,állandó munkahelyem van. Irénke vagyok Remeteszőlősről .
Hívott a múlt héten ez a telefonszám, legalább 50 szer. Már meguntam,ezért a telefonszámot hívásszűrőre tettem. Lekopogom azóta lekopott rólam. Nem tudom ki lehet a zaklató,de nagyon erőszakos akárki is legyen az. Aranka Sárbogárdról osztottam meg tapasztalatom.
Nem fogadott hivasok jönnek nekem erről a számról....nagyon nem tud érdekelni mert nem ismerem 'nem mond semmit ez a telefonszam nekem ....tulajdonosa sem....nem ismerem...nagyon nem tud érdekelni..bárki legyen is az ....
0 óra 20 perckor hívott,az éjszaka közepén. Fogadtam a hívást. Géphang. Dudált. Nem szólt bele senki. Abban a pillanatban leblokkoltam. Menjen Kukutyurinba zabot hegyezni. Erzsébet-Erzsike nagyi a IX.kerületből írt most.
Bitkoinról és kenőcsökről beszél. Megijedtem lekapcsoltam. Erzsébet Balmazújváros
Itt is próbálkozott Cegléden,már tiltottam. Kiss Béla Miskolc térségéből zaklat biotermékekkel. Teljesen bolondnak nézi az embert Kiss Béla. Jó lenne,ha most már véglegesen abbahagyná a zaklatást. A telefonszolgáltató tiltsa már le. Marika
Zaklatott a mobilomon több alkalommal is,ezután letiltottam a számot. Ezután már a vonalas telefonomon folytatta a zaklatást. Igazán lekapcsolhatná már valaki ezt a zaklatót,mert túlságosan idegesítő,hogy értelmetlenül csörömpölteti a telefont. Innen Borsodból zaklat. Üdv. T.Istvánné nyugdíjas Nyékládházáról.
Én a főváros VIII.kerületéből Józsefvárosból szeretnék a +3614452324 telefonszámhoz hozzászólni. Állítólag Felcsúti Henrik a neve a telefonos zaklatónak és könyök,térd,váll, csípő panaszokat akar kikúrálni véglegesen. Ilyen varázs készítmény vagy kezelés NEM létezik,ezért figyelmen kívül hagyom az effajta megkereséseket. Ez mese,amit a Felcsúti bácsi magyaráz,a mese pedig gyerekeknek való. Remélem nem fizet neki senki,mert én biztos nem. H.Józsefné
Budapestről érkeznek a hívások a következő gépi hangon: Egy különleges üzenetet kapott Felcsúti Henriktől. Tisztán látszik,hogy álhívás áll a háttérben,mivel gépi hangon egy nő beszél. Sajnos már igen sok alkalommal hívott,nem győztem nyomni kifelé a mobilt. A lányom Angelika is panaszkodott,hogy őt hajnalban 4.30 órakor,de sajnos még éjfél felé is zaklatta a Felcsúti telefonon. Valótlan hívás. Feltételezem,hogy a név sem létező név. A jószívű 82 esztendős nagymama: Jolánka Budapestről
Itt nálunk Hódmezővásárhelyen megszaporodtak a házaló csalók. Ez meg telefonon házal,de már meguntuk. Kiss Béla néven mutatkozik be,de fogalmam sincs hozzá ki ő,de nem is érdekel. CSILLA
Kedves lakosság! Figyelem! Kiss Béla túlzottan szélhámos,mert engem személy szerint nem telefonon hívott fel ,hanem idestova 2 hete a postaládámba belerakott egy nejlonzacskóba tubusos pasztát,amit felbontottam de olyan fojtószagú büdös volt,hogy nem bírtam elviselni a szagát,belelöktem a kukámban. Írt gépelt szöveget is melléje az illető: Tisztelt Asszonyom. Kiss Béla vagyok és csak most csak önnek egy 8000 forint értékü fájdalom megszüntető balzsamot adok,teljesen ingyen. Ez már a csalások ne továbbja. Ne vegye senki komolyan az úgymond Kiss Bélát,mert túlzottan pofátlan. Köszönöm,és mindenkinek kiemelkedő jó egészséget kívánok. Jakabné Marika néni Debrecen-Monostorpályi úti lakos.
Karolához,az előttem szóló hölgyhöz én is csatlakozom. 3.15-kor szokott telefonálni énnekem is,de már letiltottam. Ténylegesen zaklató. Csak a tiltás segít ilyen helyzetekben. Ligethegyi Alfréd vagyok szintèn Budapestről
Csaló ne vedd fel, azonnal tiltó lista. Kis Béla pedig menjen oda, ahonnan jött.
Üdvözlöm,az oldal látogatóit. Én Rózsa vagyok Nyíregyházáról. Itt szeretnék csatlakozni hozzászólásommal, a képernyőre kiírt számmal kapcsolatban. Egy pár nappal ezelőtt történt,hogy este olyan negyed 9 körül csengetett a telefonom. A készülékem kijelzőjén megjelent egy +3646-al kezdődő telefonszám. Én hirtelen azt gondoltam,hogy Miskolcról hívnak a gyerekek. Hát mikor felvettem kiderült,hogy a fene nem is Andriskámék telefonáltak,hanem egy Kiss Béla nevü férfi. Azt állította,hogy én mint megyei lakos kaphatok egy gyógykúrát termékkel együtt,mert regisztráltam őnála. Ez nem igaz,mert Én Nyíregyházán èlek,soha nem éltem Borsodban. Borsodhoz köthető a 46-os előválasztó szám. Felhívtam ezután a gyerekeket,ők is azt mondták a telefonba nekem,hogy nem ismernek ők semmilyen Kiss Bélát. Nem szabad ezzel a hívóval foglalkozni,mert hiteltelen az egész megjelenése. Én blokkoltam a hívószámot,azóta lekopogom nem keresett újra. Üzenem az oldal látogatóknak,hogy ne foglalkozzanak ezzel a gyógykúra reklámmal,mert kamu.
Tegnap 16-án épp vásároltam a Mikepércsi út 168 számon lèvö LIDL-ben,ekkor csörgött a telefonom. Felvettem,ekkor egy női hang megszólal: egy új üzenete van Kiss Bélától. Azonnal bontottam a vonalat,és tiltólistára tettem fel. Kb.másfél-kettő hónapja ismeretlen számról hívott,ugyanez a szemèly. A Pénzre megyen rá,de szerintem nem küld hatékony gyógyulást hozó szert a Bèla ùr. Miklós bácsi Debrecen
Budapestről üzenek Ilona. A 46200261 telefonszámról keresett egy eladó,akit Kiss Bélának hívnak. Alacsony áron lehet hozzájutni egy speciális gyógyhatású csomaghoz. Én nem foglalkozom a dologgal,hisz már 22.éve csak bioüzletben vásárolok,és nekem tökéletes eredményt hozott a bioüzletböl vásárolt termékek. Èn ragaszkodom a már bevált dolgokhoz,és a látatlanra nem adok,abban nem bízok. Kérem Kiss Úr ne zaklasson engem,mert nem érdekel a csodamódszere.
Ismerem már tűpontosan,hogy Kiss Béla telefonja. Legutóbb már a bankszámlám kártyaadatait próbálta volna megtudakolni tőlem. Mondom jézusúristen,majd azonnal leraktam a telefont sőt feketelistára raktam. A szomszéd-asszonyom Julcsika is panaszkodik,hogy õt is háborgatja a Kiss Béla és a Felcsúti Henrik is. Sípos Istvánné Erzsike 4200Hajdúszoboszló
Ez a Felcsúti Henrik és barátai telefonszáma. Reklámozza a csodakrémet. Kell a fekete fenének,hát ez egy nagy nulla humbuk. Lekapcsoltam a hívószámot,akkor másik számról hívott. Margaréta vagyok Debrecen-Kerekestelepről
Engem is hívőt ez a szám Kis Bèla jellenkezet be le tultom
Ma hívott ez a szám többször.Valami Kiss Béla hagyott üzenetet, ezt mondta egy női hang. Letiltottam.
Ma többször hívott ez a szám de hamar leteszi.Visszahívtam,de ő már nem veszi fel, így letiltottam.
Ma hívott először, a telefon spam-nak jelölte, letiltottam.
Hívott a szám, letiltottam, ennek ellenére ismét tudott hívni. Az első hívásnál jelzést is küldtem, másodszorra a "Valószínűleg spam" jelzést nem adta ki, ezért gondolom, hogy ártó.
Engem is hívott mai nap eddig háromszor de a telefon nem is jelzi csak azt hogy nem fogadott hívásom van
Ma hívott. Spamnak jelezte. Nem vettem fel.
Köszönöm szépen az információt, törlöm máris.
Ma hívott mivel nem volt ismerős nem vettem fel. Az elmúlt hetekben több mint 20 ismeretlen hívott nem vettem fel. Köszönöm az infót!!! ????????????
A telefonom spam hívásnak jelölte, letiltottam.
Allandóan keres Letiltom
Egy női hang mondta , hogy valami Kiss Béla értesít róla, hogy kaptam 48 ezer Ft egészségügyi hozzájárulást és hogy hallgassam végig. Nem hallgattam letettem és letiltottam.
Többször hívott. Egyszer vettem fel, de akkor nem szólt bele senki. Letiltottem
Sajnos engem is több alkalommal hív ez a szám!Mai nap eddig 2x.Jó lenne ha az ilyen zaklatókat letiltaná a rendszer!Nagyon idegesítő!Sajnos több gyanús számról is hívnak, többségét már letiltottam!
Köszönöm az infókat, akkor ez is egy árverés....tiltom!
Felvettem nem szólt bele. Később hívott de nemvettem fel.
Szerintem egy magukat marketing cégnek nevezik, akik ha a budapesti telefonszámra nem reagálnak, innét próbálják becserkészni! Ajánlat: ha Önnek/Önöknek van bejáratott telefonos kapcsolatuk, azonnal írják be a névjegyzékbe! Ezek után biztos, hogy adathalászok keresik!
Ma hívott, felvettem de azonnal letette. Tiltottam!
Napi 2-3 alkalommal keres nem tudom honnan tudja a telom számát de kicsit unalmas hogy az emberek adataival vissza élnek és zaklatják letiltottam de igy is probálkozik!
Köszönöm azoknak,akik már jelezték,h.ki a hívó! Így tiltottam is!
Kiss Béla néven jelentkezik be. Ön egy szerencsés kiválasztott címen próbál meggyőző lenni. Egészséges ízületekkel kapcsolatosan beszél rengeteget, meg 43 ezer Ft értékű csomagot nyert a kiválasztott, amit majd elmond mit tartalmaz! Szóval mellőzni lehet a hívást! Röviden cseng, hogy visszahívják! Kamu….
Kiss Béla néven jelentkezik be. Ön egy szerencsés kiválasztott címen próbál meggyőző lenni. Egészséges ízületekkel kapcsolatosan beszél rengeteget, meg 43 ezer Ft értékű csomagot nyert a kiválasztott, amit majd elmond mit tartalmaz! Szóval mellőzni lehet a hívást! Röviden cseng, hogy visszahívják! Kamu….
Angol számomon hívott. Szerintem, amikor útlevelet csináltattam, akkor kerültek ki az adataim.
Ma hívott ez a szám, de telefonom úgy állítottam be, hogy eleve tiltja. Azt látom, hogy Borsod- Abaúj-Zemplén megye a körzetszám alapján. Nem szabad visszahívni!
Ma hívtak erről a számról, kétszer csengett ki, letette. Tiltottam én is.
Ma már 3 hívást kaptam erről számról, az elsőt felvettem, azonnal letette. A másik 2 -t nem vettem fel. Egyszer megjelent, hogy Miskolc. Nem szabad felvenni vagy visszahívni.
Engem ma 2023 12 04 én kétszer hivott,biztos valami félnótás lehet,vagy hiányzik egy kereke.
Ma hívtak először, hamar letette. Rákerestem a tudakozóban, eredmény 0. Tiltottam
Erről a telefonszámról ma kaptam hívást először. "Kis Béla hívja Önt" szöveggel. Azonnal kikapcsoltam.
Ma többször is keresett, de rögtön kinyomtam és letiltottam.
UGYAN AZ TÖRTÉNT NÁLAM IS! NAGYON ÜGYES, MERT OLYAN GYORSAN KINYOMTA, H HIVÁSBABN JELENT MEG NÁLAM!!! NE VEGYÉTEK FEL ÉS TILTSÁTOK LE A SZÁMOT!!!!
Letiltották. 2 csengès után letette. Azt várja hivják vissza. Ha fontos nem rakja le. Letiltott szám lett
ma hívtak de már régebben is többször egy hölgy jelentkezik Felcsúti néven kinyomtam meg se hallgattam a rendőrség mért nem kapcsolja le a zaklatót
Ha tudják ,hogy ez a szám zaklatja az embereket ,miért nem vizsgálják ,hogy ki áll mögötte ?Engem is hívott.
Nagyon kérem hogy Felcsúti Henriket tiltsák le telefonhivásaival zaklat. Köszönöm Dudás józsefné
FELCSUTI HENRIKNEK ÜZENEM, HOGY SEMMIFÉLE CSOMAGOT STB NE KÜLDJÖN
Tegnap 3-szor hívott. Nem vettem fel. Rákerestem az online tudakozóban a számra. 1 találat volt. Kovács Ilona Ibrány, Lehel utca 46/b.
ma 3x hívtak erről a számról,3 csörgés,vége. Nem várok hívást,így nem vettem fel. Gyanus.
Engem ma hívott 2x . Nem tudtam felvenni, még szerencse! Nálam is 3 csörgés után letette.
Ma kétszer hívtak erről a számról (13.00 és 15.01-kor) három csengetés után megszakadt.Nem hívom vissza,mert gyanús!!!Másnak is ezt javaslom.
Ma 12:00-kor hívott ráadásul pünkösd hétfőn???
Nem lehet vele beszélni. Volt hogy visszahívtam a számot de azt mondta be: ehhez a számhoz előfizető nem kapcsolható. Elegem van a zaklatásából......
Ma reggel 9:59 -kor hívott. 3 csengetés után letette. Keresesemre egy BAZ megyei call-center szamakent jeloltek meg
Ez a 14.zaklató szám ! Van pesti, BAZmegyei, 20-s, 30-s mobilról is , reggeltől estig, vasárnap is! Mit tehetünk??
A telefonszám VÁLTOZOTT ! 14452424 az új telefonszám. Tegnap 21:22 - kor hívott, nem vettem fel. Ma 9:46 - kor hívott ekkor tudtam meg, hogy Felcsúti Henrik a hívó ! Nem tudom az ilyeneket miért nem lehet örökre letiltani ?!
Engem is többször hívtak erről a számról, már letiltottam ????
Ma 3x hívott, régóta a Felcsút Henrik tiltólistás. Más-más számokon bukkan fel. BAZ vármegye call center...
Ma hívott, rögtön blokkoltuk a számot !
én letiltottam. évek óta zaklatnak mindig más számról, eddig vagy 20 számot letiltottam
Ma 3 alkalommal hívott erről a számról valaki , különböző időpontokban. Délelőtt-délután-este. Remélem,éjszaka nem fog!?Szerencsére a telefonom kijelzi hogy potenciális csaló. Úgy hogy nem vettem fel.
Ma hívott 2x ez a szám. Nem vettem fel.Remélem már nem zaklat mert feljelentés lesz belőle. Amúgy Borsod megyei szám ????értem, hogy nehéz a megélhetés..De nem kellene kilopni a másik szemét.
A szolgáltatók adatvédelmi beállitásait feltörhettêk, és így minden fajta csaló, mindenféle unatkozó ,,emberke'' hozzáfér sajnos! szolni kell a telefonszolgáltatóknak, hogy szűrjék ki az ilyen nem kívánatos hívásokat, minket is zaklatnak minden ilyes fajta kamu számokrol, nem győzöm tiltani!!
NAGYMAMÁT ZAKLATJÁK, UGYAN ÚGY MINT ATÖBBIEKET. LETILTOM A MAMA TELEFONJÁN A SPAM HÍVÁSOKAT.
engemet is hívogatott többször
Sajnos vonalas telefonomon nincs hívószám kijelzés. Hétköznap 21:45-kor megszólal a telefon. Mire gondolsz egyből? Valakivel a szeretteid közül baj történt. Rohantam a telefonhoz..... amikor meghallottam ezt : "fontos üzenetet Felcsúti Henriktől" azt hittem mérgemben a földhöz vágom a telefont.
Valaki tett bejelentést már a rendőrségen? Oké hogy eleve spam hívó, tehát fel se veszem, de egymás után hívogat, és este nyolc óra elmúlt. Így add meg az adataid bármilyen termék online vásárlásakor.... Jó bizalmasan kezelik, köszi... legközelebb a bankkártya adataim is eladják. Még jó hogy a banknak több esze van mint nekem és letiltja a kártyámat ha átverés oldalról akarok vásárolni ????
Engem is hívtak erről a számról, Felcsuti Henrikre hivatkoztak, eddig hallgattam, aztán kinyomtam és tiltólistára tettem. Azóta többször hívtak, de csak a jelzést látom, hogy tiltólistás számról kerestek. Kérdezem, hol a Rendőrség??????
Én végighallgattam az üzenetet ami erről a számról jött.Felcsúti Henrikre hivatkozott aki feltalált egy kenőcsöt ami az izületre nagyon jó és egy hónap alatt elmulasztja az izületi próblémát.Ha szeretném ezt a kenőcsöt megrendelni akkor nyomjam meg az egyes gombot.Én megnyomtam .A lényeg,hogy 15990ft-ot kell adnom a futárnak a kenőcsért ami három napon belül megérkezik.Ma kaptam egy telefonhívást,de nem erről a számról.Sajnos kitöröltem,de arra emlékszem,hogy 23-as volt a körzetszám.Nem hívtam vissza.Nem is fogok átvenni semmit.Viszont ha zaklatni fognak biztos menni fogok a rendőrségre!!!
Ma 3x hívott, nem vettem fel, mivel eleve spamként jelent meg! Este 21:59-kor is csörgött - azért a pofátlanságnak is van határa! Tiltólistára teszem.
Már engem is keresett 3x. Fel is vettem volna,mert kereshettek volna miskolci rokonaim,de hála Istennek,már eleve spam hívasként jelent meg. Már nagyon unom ezt,hogy késő este és korán reggel is zaklatnak egyre több számról
Sziasztok. Ez valami csoda doki aki mindenre is tud gyógygyert. Ne vegyétek fel. Hely: Budapest
Igen! Nálam: +36 46 200262 kijelzéssel! Megjegyzés is van mellette, miszerint "potenciális csalók"!) Napok óta akár többször is. Arra próbálok keresni, mert naponta többször próbálkozik, de a hívással egyidőben jön egy tájékoztatás, hogy ne vegyük fel, feltehetőleg csalók. Szíveskedjenek továbbítani ezen sokak problémáját a rendőrség felé kivizsgálásra.
Ha ismretlen számról hívnak , fel se vezem aztán idejövök és megnézem ki az ? ha nem ismrem akkor fekete listás lesz a lelkem :)
Engem is többször hívtak,naponta többször is! Spamba tettem, biztos valamivel házalnak!
Itt is zaklat, tiltsátok le!
Sziasztok . Engem is hívnak rendszeresen A nap minden szakában . Rendszeresen le is tiltom az összes ilyen hívást.
Biztosítást és nyugdíj előtakarékossággal zaklatnak napi több alkalommal.
Ma kaptam hívást,de nem sikerült kideríteni hogy kihez tartozik ez a szám!!
Igen ma este kaptam hívást nem vettem fel ,a telom kiirta Miskolc.Ki lehet a hívó ? Mit akar , honnan tudja a számom ??
Nem győzöm letiltani a számot,mert mindig máshonnan keresnek,és ugrálok mint egy bolond,mert nem tudom,hogy fontos vagy nem fontos.
Géphang, szintén Felcsuti Henriktól.- Nem hallgattam végig, a telefon amúgy is spamot jelzett. Biztonság kedvéért le is tiltottam.
Igen kaptam hívást de sajnos eddig még nem tudtam kideríteni csak annyit, hogy rögtön azt jelezte a telom, hogy gyanús spam hívás!
Rövid internetes keresés során semmi infót nem találtam az ún. ,,Egészséges Izület Központ"-ról, sem ,,Felcsúti Henrik"-ről. + automata-hang, + kéretlen hívás = kamu! Nagyon vigyázzatok/vigyázzanak! Amint kéretlenül pénzt kér valaki, mindegy mire hivatkozik, az CSALÓ!
Ha először nem veszem föl, ne hívjon többet!
Felcsúti Henrikként gépi hang
2022-12-28-án Felcsúti Henrik néven játszottak be egy rögzített üzenetet.... mivel a lakáscímem elmondta a hívó, végig hallgattam, de a vonalas telefonom nem jelzi ki a hívó számát, így nem tudom, hogy milyen szám volt.
Igen ma este 21.01,-pereckor. Szórakozzon azzal akivel egyidős. Én rögtön le is tiltottam a számot.
Nem várt, hogy felvegyék. De nem érdekel.
Nincs ebben a megyében ismerősöm,este 8 utáñ az ismerőseim is csak ha nagyon muszály akkor hívnak.
Előző hozászólókhoz csatlakozom.Szerintem csupán a saját számát ohajtja beírnní a telefon memoriájába (ami csupán egy algoritmus lásd:pegazus.)ISMERETLENEL nem komunikálunk!
Zaklatás! Mikor lesz már ennekvége Ezeket a számokat sok bejelentés után a Szolgáltatnak le kellene tiltani !!!
Engem is hívott,de éppen nem értem rá,ezért nemis vettem fel.
Ismeretlen, nincs ismerős BAZ megyében. Egyre több az ilyen hivas még külföldről is. Letiltottam.
Ismeretlen, nincs ismerős BAZ megyében. Egyre több az ilyen hivas még külföldről is. Letiltottam.
Ma 2 szer hivott ez a szám pedig mar blokkolva van.
A mainapon többalkalomal hívás érkezett ez már zaklatásnak számit! LELETT TILTVA!
Ma többször is hívott nem vettem fel. Még este negyed 9-kor is. Próbáltam megnézni de nem beazonositható! Tiltottam!
Egy alkalommal hívott, nem vettem fel. Vissza hívtam, nem vette fel senki. A 46-os körzet szám BAZ megye. Nézze meg ki kereste, több bejegyzést táláltam. Javasolták, ne vegyem, vagy tiltsam le. Most letiltom, ezt javaslom másoknak is.
Le kell tiltani
Engem is hívott többször, este és hétvégén. Letiltottam.
Ne vegyétek fel
Már vagy huzszor volt hivás.Letiltom::
Ma 3x hívott, de nem nem vettem fel, mert ismeretlen. Miskolcot mutatott ki a telefon, letiltottam.
Ma engem is 2x hívott. Mivel nem ismerős a szám, idejöttem véleményt olvasni. Tiltólistára került a szám.
Ne vegyétek fel. Lehet hogy csaló.
Ma 3x hívott Felcsúti Henrik az Egészséges Ízület Központból..letettem...de szerintem valami csaló...
Gátlástalan tegnap háromszor hívott utolsó hívás este 9 óra után. Blokkoltam.
Tegnap este 20:28 - kor hívott, nem volt ismerős a szám, kinyomtam, blokkoltam.
Felcsúti Henrik az Egészséges Ízület Központból.....itt tettem le, és blokkoltam
Mi az a telefonszám-hamisítás? Tájékozódjon itt.